13. Mr. Magas és Szexi & Vakulány

Nos kedveseim itt is a kövi feji. Sajnálom hogy késtem, de...... Nem lényeg most itt van. Határ háááát nem is tudom. Egyezzünk meg újra 7ben! Utána Friss! Rajtatok múlik!

Viszont ezt annak a lánynak ajánlom aki már energiát nem kimélve rágta a fülim. Jelentem még a helyén van, egészben. Tehát neki lehet megköszönni! Én KÖSZÖNÖM!(L) És Drukkolok a vizsgáidhoz, sikerülni fogg! És azoknak is akik még valamiből vizsgáznak. Ügyesek legyetek!

Jó olvasást és komikkal öszintén!

Pusss(L)

Kstev

13 fejezet!

Christina

- legyen. – sóhajtottam nagyot. Hogy ebből mi fog kisülni, fingom sincs. Viszont Kellan arcát elnézve, nagy küzdelem lesz. Az a még hatalmasabb vigyor a nagy fején ezt sugallta.

- most meg mi van? – húztam fel szemöldököm, engem vizslató képe láttán.

- semmi, semmi. – kuncogott tovább majd belekezdett a bemutatom neked „a háznak mondott romhalmazt” című darabba. Mentünk szobáról szobára, emeletről földszintre. Igaz a lépcsővel megint akadtak gondjaim, de Mr. bele vagyok zúgva a házba és ezt rád is át akarom ragasztani Lutz, ezt is megoldotta. Közben pedig csak mondta, mondta és mondta.

- Kellan, kapsz még levegőt? – fordultam feléje hirtelen. Nem kicsit lepődött meg. – de kapok, csak… – hagyta félbe a mondatot. Kérdőn néztem rá mire ő a székre mutatott, ami a konyhában volt. Eléggé öregnek és roskatagnak látszott. Mármint a szék, nem Kell. Féltem ráülni, de más választás nem volt. Mármint a székre nem Kellan-re. Szék vagy a föld? Inkább a szék, bár a föld stabilabbnak hatott. Várakozón néztem rá mire rám emelte szomorú tekintetét.

- kapok levegőt. Csak tudod olyan rossz látni hogy téged ez egy cseppet sem érdekel. – hangja tele volt szomorúsággal. Ettől elégé elszorult a szívem. Már kezdtem megsajnálni, de ismét bebizonyította milyen hamis kártyás.

- és azt főképp imádom hogy ennyire manipulálható vagy. – vigyorgott rám. – húúúúú ajánlom hogy fuss mert véged van. – nem is az volt a dühítő hogy már megint hagytam magam befolyásolni. Nem, hanem az hogy Kellan mindezen jót nevetett. Végigkergettem az egész lakásban, de mikor a lépcsőn rohantam le eltűnt a szemem elől.

- Kellan, hol vagy? – kiáltottam. – Kellan ez nem vicces, gyere elő. – kezdtem pánikolni. – az istenért gyere már elő. – üvöltöttem akkorát hogy a saját hangomtól is megijedtem.

- keress meg. – jött a távolból a felszólítás. Némi bolyongás után újra megszólalt. – elégé hideg terepen tapogatózik kisasszony.

Semmi kedvem nem volt ehhez a bújócskához, főleg ebben a rémisztő házban. Ám az hogy Kellant kell megkeresnem némiképp feledtette velem a dolgokat.

- melegszik. – halottam meg a hangját mikor is egy ajtóra bukkantam. Kilépve egy teraszon találtam magam. Az a majom meg a távolban egy fára erősített függőágyon mosolygott rám. A búja zöld növényzet inkább emlékeztette egy erdőre mintsem egy ház kertjére. Lesz dolga ennek a féleszűnek ezzel a házzal. Lassan lépdeltem feléje miközben a forrósodik nagyon forrósodik kifejezést hallgattam. Odaérve melléje tényleg forrósodott a helyzet, nagyon is.

- tűz, tűz, tűz. – kiáltotta el magát ám mikor a szemembe nézett hangja egyből elhalkult. Isten lássa lelkemet eddig nem voltam szerelmes, de most igen közel állok hozzá hogy belezúgja Kellan Lutzba. Nagyon közel. Hirtelen tévedt tekintetem szájára. Nagyot nyelve és tekintetemet kissé elfordítva próbáltam életet lehelni magamba, csak hogy ne szegjem meg az egyességet.

- mellém bújsz? – kérdezte halkan és rekedten, ezzel engem is kijózanítva. Bólintottam majd próbáltam úgy mellé mászni hogy ne vágódjunk le. Persze hogy nem ment. Egyszer ő, egyszer én, utólag pedig az én jovoltamból mindketten a földön kötöttünk ki.

- szerintem maradjunk így. – súgta egy tincset eltűrve.

- elhiszem hogy tetszik, de nem valami kényelmes hogy rajtam fekszel. – feleltem az igazságnak némiképp ellentmondón. Bevallom igen tetszett hogy ilyen közel van, de veszélyes is volt. Miféle veszély? Hát hogy mégis elcsábulok és akkor tényleg ő nyeri meg a fogadást. Nem kell nekem hogy fényezzem az egoját. Meg hát nem kellemes ha egy 185cm-es tömény izom ember rajtad fekszik. Bár a meleg és védelem ami áradt belőle sokat dobott azon engedjek neki.

- szeretnél inkább te énrajtam feküdni? – kérdezte hamiskás mosollyal s persze hogy válaszom meg se várva fordított helyzetünkön.

- így jobb? – kérdezte nagyon közel ajkaimhoz.

- legalább levegőt már kapok. – válaszoltam kábultan. Teljesen lebilincsel a közelsége. Ilyenkor az agyam kikapcsol és céltudatlanul cselekszem. A szemei, ami persze rögvest rabul ejtették az enyémet, azokról már nem is beszélve. Nem tudom meddig feküdhettünk ott mikor megtörte a csendet.

- mesélj magadról. – kérte. Szívesen tettem volna, de nem kellemes a múltról beszélnem. Helyette a jól bevált cselhez folyamodtam.

- mit ne mondjak szép választás volt. Egy romhalmazhoz erdőt is vásároltál. Szép. – tapsoltam meg mivel már mellette ültem. Kényelmetlen és főképp nyugtalanító volt a közelsége.

- lenyűgöz a felismerő képességed és az hogy micsoda bravúrral tereled a témát. Szép. – ült fel most és kezdett el tapsolni.

- ó, micsoda bók. Ám az elismerés Emilyé, ő tanított. – büszkélkedtem mire még jobban tapsolni kezdett.

- akkor tapsoljuk meg a bölcs Emilyt is. – nevette. –ne gúnyolódj. – vágtam vállba. – mért azt teszem? – hajolt közelebb. Jaj ne már megint. Tudtam én, vele fogadni rosszabb, mint ha az ördögnek adnám el magam. De már nincs vissza út. – igen. – öltöttem rá nyelvem majd felállni készültem.

- hová mész? – nézett rám riadtan.

- haza, késő van. – feleltem de nem bírtam megmozdulni. Azok a szomorú szemek.

- és ha azt mondom nagyobb kincset rejt ez az erdő mint amit el tudsz képzelni, maradsz? – emelkedett fel ő is, majd derekam kőré fonta vasmarkait.

- maradj, ígérem nem érek hozzád ha nem akarod. – súgta s bizonyítás képen elengedett. Istenem ez a pasi a sírba visz.

- rendben, még tíz percet maradok. – fújtam ki hangosan a levegőt ezzel Kellan kezébe adva magam. Mint egy kisgyerek, akinek most váltották valóra az álmát, úgy derült fel az arca. Kezemet elkapva vonszolt befelé a dzsindzsásba. Komolyan, vele lépést tartani ilyen sűrű növényzetben kész élvezet. Még szerencse hogy fogat a kezem.

- állj. – torpant meg. – még nincs itt az idő. – fordult felém. – még öt perc. – nézett az órájára, majd hangos visszaszámlálásba kezdett.

Feszülten vártam vajon mi fog ebből kisülni.

- hunyd be a szemed. – nézett rám. Értetlenül nézhettem rá mire hozzá tette. – bíz bennem. – súgta. Persze hogy tettem amit kért. Becsuktam a szemem, ő megfogta a kezem és elindult. Morajlást halottam. Olyan mintha a szél játszana a vízzel. És sós, fülledt levegő tódult tüdőmbe. Hangosan is kiakartam mondani sejtésem de ekkor megállt, hátam mögé lépett majd egyenesen a fülemhez hajolt és ezt súgta: - nyisd ki a szemed.

Követtem az utasítás és még levegőt is elfelejtettem venni. Tényleg a tengert hallottam. De az a látvány ami elém tárult, semmi sejtéseimhez képest. A napnak nevezett vörös, izzó korongot a hatalmas mennyiségű víz éppen készült magába szívni. Ezzel rózsaszín, arany árnyaltokba festette át a mindig kék tengert. Csodás volt. Főképp hogy Kellan szorosan ölelt át. Néha a szél is megmutatta magát. De mégis csodás volt. Éreztem az egész testemet elöntő nyugalmat. Örökké tudnék így állni és csak lenni. Persze nem egyedül, hanem a mögöttem álló, néma félistennel, akibe sikeresen belezúgtam. De ezt ő nem tudhatja meg, sőt senki sem.

- és most nézd meg a házat. – súgta egy kis idő után. Felnéztem rá és elvesztem újra a kék szemekben.

- nem, nem engem. A házat. – fordított a helyes irányba. Még szerencse mert különben biztos hogy vesztettem volna. Nem láttam semmit, csak az erdőt.

- hunyd le újra a szemed és képzeld el. Képzeld el hogy egy hatalmas teraszon állsz. És ezt látod. - fordított vissza a tenger felé. Így már értettem. Teljesen.

- gyönyörű. – súgtam.

- de még mennyire hogy az. – súgta ő is.

- csodás lehet minden nap ezt látni. – mondtam megbabonázva és itt már irigy voltam Kellan-re. Míg én a városközpontban lakom, igaz kertes házban, de ez az élmény csak itt a tengerparton adatik meg.

- én is. – hangja nem volt több mint egy foszlány. Felnézve láttam ő engem néz nem is az elénk táruló csodát. Nem tudtam mit mondani. Feléje fordultam és vártam hogy megtörténjen. Nem érdekelt a fogadás, azt sem ha ezzel az egekig szökik az egója. Semmi, csak csókoljon már meg. Igen ezt akartam, erre vágytam. És ha most rögtön nem kaphatom meg felrobbanok. – tudtam hogy úgy sem bírod ki. – nevetett fel. Hogy mi? Nah itt józanodtam ki. itt ébredtem rá hogy tényleg, egyik sem különbözik a másiktól. Fájt hogy becsapott, hogy mégis engedtem a csábításnak és hittem ő más lesz. Azonnal kiszakítva magam öleléséből rohantam. Hova? Magam sem tudom csak minél messzebb tőle.

- hé Chris, várj. – kiáltott utánam. Először azt terveztem hogy megmondom neki a magamét, de az egyet jelente. Megadom neki azt az örömöt hogy lát kiborulni. És ezt többé egy pasi sem láthatja.

- vigyél haza, most. – néztem rá szigorúan a most szót erősen megnyomva. Vette a lapot és szó nélkül hazavitt.

- nagyon sajnálom, én nem így gondoltam. – szegte le fejét mikor már a ház előtt álltunk.

- jó éjt Kellan. – feleltem majd kiszálltam. Mike autója a feljárón parkolt. Remek itt vannak és lemerném fogadni hogy mind az ablakban kukkolnak. Csak ne gyere utánam. Ne nehezítsd meg a dolgom. Fohászkodtam, de ma nem pártolt mellém az isten.

- Chris. – kiáltott utánam. Én csak meneteltem tovább. – az francba várj már meg. – üvöltött utánam mitől engem hirtelenjében kapott el a düh.

- mégis miért? – kérdeztem dühtől füstölögve majd feléje fordultam. Amire éppenséggel nem számoltam hogy már a hátam mögött áll. Így egyenesen a mellkasának ütköztem.

- ezért. – súgta majd lehajolt és úgy csókolt mint aki most teszi ezt velem utoljára. Az egész testem, szó szerint beleremegett ebbe a csókba. Szédültem és még, még többet akartam belőle. Öntudatlanul fontam karjaim nyaka köré és bújtam még közelebb hozzá. Csókunk egy percre sem szakadt meg. Minden érzelmet, gyengédséget, vadságot amit el lehet képzelni, ebbe a csókba sűrítettünk. Végül egymásnak támaszkodva próbáltunk lenyugodni.

- sajnálom. – súgta arcom simogatva. – nem akarlak elveszteni. A fene se tudja de többet jelentesz már most mint az eddigi összes lány. – nah igen erre mondanánk a lányokkal hogy nyáááááál, nem is kevés nyál. De ha ezt valaki a szemedbe mondja és közben úgy néz rád hogy menten felgyulladsz. Egyből másképp gondolod.

- elvesztetted a fogadást. Tehát én nyertem. – vigyorogtam rá. – boszorka. – súgta majd újra megcsókolt. Ez jóval rövidebb és nyugodtabb csók volt. De csak nem akartam elengedni. És amint láttam ő is így volt.

- már úton kéne lennem New Yorkba. – mondta mosolyogva. – és mi tart vissza? – kérdeztem kihívón. –most ezt ugye csak viccnek szántad? – kérdezett vissza azzal a nézéssel ha most nemet mondasz, véged. Egy kis ideig gondolkodtam mit is mondja, végül semleges választ adtam.

- miattam nem kéne. Én ennyit nem érek. – hajtottam a fejem. Szó nélkül ölelt magához és ölelt úgy mintha ez lenne az utolsó alkalom.

- többé ezt ne mond, se nekem, se senkinek. Igen is sokat jelentesz nem csak nekem, hanem a barátnőidnek, a srácoknak és gondolom a családodnak is. – mondta majd egy puszit nyomott a fejemre. Hittem neki. Ami az ő és a srácokat illet. De hogy a családomnak? Abban kételkednék.

- aludnod is kéne. – simítottam végig arcán, terelés képen. – pihend ki magad, New York megvár. És amint említetted már nincs ki parancsolgasson. – mosolyodtam el ezzel egy kis bátorságot és nyugalmat kölcsönözve neki.

- igazad van. – mondta és végre ő is elmosolyodott. Én kész voltam elengedni, de ő nem. Álltunk, néztük egymást mikor nyílt az ajtó.

- fiatalság sokáig szobroztok még kint? – lépett ki Mike. Hirtelen pördültem meg Kellan kezében. Mintha az apám kérne számon. Oké, jól áll neki ez a szerep, de ki hatalmazta fel erre? Tudtom szerint senki. Főleg nem hogy utánam szimatoljon.

- öhm, nem már megyek is. – dadogta Kellan. Mi van? Ő most tényleg betojt? Tényleg megijedt Miketól? Na ne. Arcára nézve ezt láttam amitől nevethetnékem támadt.

Ott álltam vagy öt perce a döbbent Kellanel, a nevetését visszafojtott, komoly képet próbáló Mikeal. Mikor magamhoz vettem az irányítást.

- öt perc és megyünk. A többinek meg mond meg hogy ha nem hagyják abba az ablak nyalogatását, holnap neki is láthatnak letakarítani azt. – osztottam ki az utasítást majd visszafordultam a szoborhoz. Amint az ajtó csukódott, úgy kelt életre Kellan.

- még szerencse hogy nem az igazi apád. – fújta ki hangosan a levegőt. – te most tényleg beijedtél tőle? – néztem rá röhögésre készen.

- marha vicces, de igen. – mondta ki hangosan amitől tartottam.

- marha az te vagy ha félsz tőle. – simítottam végig mellkasán. – de ha már itt tartunk hol fogsz aludni? – néztem fel rá mindenre elszántan. Nyelt egy nagyot, amit jó jelnek vettem. – szerintem bármelyik szálloda befogadna még ilyenkor is. – nézett órájára hogy némiképp álcázza zavarát.

- de? – kérdeztem újra. – mond ki te. – pöccintette meg orrom. Ez a kis gesztus is felért egy hurrikánnal. Istenem ez nem lesz így jó.

- inkább te. – húztam végig kezem újra felsőtestén. Tetszett neki, nem is kicsit. – mért kell neked folyton harcolnod és hergelned? – súgta a fülembe miközben gyengéden de beléharapott. A francba a szabályokkal és az egész élettel én ezt nem bírom. Mint egy vércse úgy ugrottam Kellanak és faltam csodás száját. Bele-bele harapva, olykor szívva hol az alsóba hol a felsőbe. Még saját magamon is meglepődtem.

- itt alszol? – kérdeztem meg elválva ajkaitól, ám egy centivel sem távolabb tőle. Egy bólintás volt majd kézen fogva indultunk befelé. Ám az ajtó megint inába szállt a bátorság.

- és mit fognak szólni a srácok? – nézett rám rémülten. – ha jól viselkedsz, egyben hagynak. – pusziltam meg majd kitártam az ajtót és belöktem rajta Kellant. Érdekes nap volt és még nincs is vége. Úgy ahogy Kellan én is vártam mit fognak szólni a srácok. Főleg Mike és Chester véleménye számított meg persze a csajoké. Sokáig viszont nem is kellett várnunk. Már jöttek is. Szépen sorba. Mike mindenkit beterelt a nappaliba és végül megkezdődött a kérdezz-felelek. Szigorúan csak úgy hogy ők kérdeztek Kellan válaszolt Szegény srác, csodálom nem futott rögvest el mikor meglátta őket. Az viszont büszkeséggel töltött el hogy a fiúk, szerepükhöz lévén, mint a bátyáim, öcséim kérdezték ki. viszont Mike kérdése után néma csend telepedett a szobára. Mindenki hol engem, hol Kellant, hol Mikeot nézte. Hogy mért is? Csupán csak egy kérdésért ami a következőképpen hagyta el bátyám száját…………………….