11. Mr. Magas és Szexi & Vakulány

Hát nem igen jött össze ez a meglepetés, de HÁLÁS vagyok ennek az öt emberkének aki irt! Köszönöm! Nektek és főleg a türelmetlenebbeknek itt is a kövtkező fejezet ahogy igértem még hajnal előtt :P
Fogadjátok sok szeretettel. Nem volt könnyű dolgom, mivel meginogtam. Tudjátok a LPvirús fertőz nagyot, főleg Chester téren. De ez itt és most nem érdekes.

Jó olvasást és amiért csak öten irtatok, akiknek Köszönöm Nagyon! Határ 7! Utánna Friss! Hajrá!

Pusssss(L)
Kstev

11 fejezet!

Christina

Nem tudtam eldönteni hogy most képzelődöm e vagy valóság amit látok. Becsuktam, kinyitotta, becsuktam majd újra kinyitottam a szemem. Csak ott volt. Hanyagul az oszlopnak támaszkodott. Arca elgyötört volt és látszott nagyon fáradt lehet. Ám a szokványos mosoly most is ott csüngött arcán. Vajon mit keres itt? Szemeit hirtelen emelte rám. Végigvizslatott majd szemeimet fogva tartva így szólt:

- szia. – egyetlen egy szó épp elég volt hogy a jól ismert bizsergés, régi ismerősként köszöntsem. Szívem vadul kalapált a légzésem pedig egy percre kihagyott mikor ellökte magát és elindult felém. Mondj már valamit te szerencsétlen! Szóltam magamra, de agyam csak nem akart engedelmeskedni. Két lépéssel átszelte a köztünk lévő távot, majd megállt közvetlen előttem. Illata azonnal orromba férkőzött és mint a köd telepedett le agyamra. Végignézve arcán felfedezte a szeme alatti karikákat és egy kevés ránc is megbújt a szemei sarkában, homlokán. Fáradt, messziről de így közelebbről még jobban lejön. Vajon mit keres itt? Mért jött? Mért nem olvastam el azokat a vacak smseket, akkor most felkészültebb lettem volna.

- mi…mit keresel itt? – nyögtem ki az első, értelmesnek nem mondható mondatot.

- nem vetted fel a telefont, nem válaszoltál az smsekre. Így eljöttem mert azt hittem baj van. – magyarázta végigsimítva arcomon, majd szemei megállapodtak számon. Ettől a pillantástól nekem megjelent egy kép. Az a csók, ott a műteremben. Szédülni kezdetem és szívem újabb vágtába kezdett. Önkéntelenül nyaltam meg szám és merengtem el a régi szép emléken. Kellan ezt megmosolyogta majd fülemhez hajolt.

- hiányoztál. – súgta majd nyakam vette birtokba. Mondani akartam hogy nekem is, de ekkor beugrott az ígéret és az hogy nem tartotta be. Nah, nem. Ebből nem eszel. Nem fogok a karjaidba omolni és megbocsájtani.

Nagyot lökve rajta szabadította ki magam a bűvköréből. Majd amilyen nagy léptekkel tudtam befelé vettem az irányt. Persze hogy követett. Míg nem kapja meg amit akar nem is fog békén hagyni. De ebből nem eszel. Pontosabban belőlem nem eszel. A dühtől és persze a lénye okozta hatástól remegő kézzel halásztam elő a kulcsot, majd persze hogy nem sikerült a zárba helyeznem. Hangos csörömpöléssel esett a földre én pedig elvesztve az önuralmam. Homlokom az ajtónak nyomva mélyeket próbáltam lélegezni. Bábuként hagytam hogy maga felé fordítson és mélyen a szemembe nézve belekezdjen a mentegetőzésbe.

- sajnálom hogy nem jöttem hétfőn. Jacob nem engedett. Zsarnokként fotózásról, interjúra, vörös szőnyegre és kitudja még mi mindenre küldött. De tegnap megelégeltem és felmondtam neki. Autóba ültem és meg sem álltam idáig.

Hinni akartam neki, veszettül. De nem ment. Túl sokan sebeztek meg ezzel hogy majd ekkor meg ekkor megbeszéljük és soha nem beszéltük meg. Valaki simán le is lépett utána, valaki mint most Kellan rá két hetire bukkant fel és szerette volna a fojtatást. Akkor hülye voltam és belementem. De tanultam a hibáimból.

- szeretnék neked hinni. És jól esik hogy áldoztál értem. Látszik hogy fáradt vagy, de…. – mondtam majd lehajtottam a fejem. Nehéz volt a fojtatást és főleg a szemébe mondani az igazságot. Láttam rajta hogy ő még reménykedik. Ugyan úgy mint Chestert, Kellant sem akartam megbántani. Feszülten várt. Agyamban végigfutattam a lehetőségeket mikor egy autó parkolt le a ház előtt.

Mindketten arra kaptuk a fejünk. Kellan, de talán én voltam az aki jobban meglepődött. Chester volt az. Gyors léptekkel haladt befelé. Ám mikor meglátta párosunk megtorpant. Te jó ég! Bele se merek gondolni hogy most éppen mit gondolhat. Főleg úgy hogy Kellan karjai szorosan a derekamon nyugodtak. Próbáltam lesöpörni, de már feleslegesen. Ches hátraarcot vett. Ó ne!

- Ches várj! – kiáltottam és szó szerint kirántva magam a vasmarkokból futottam utána. De ő csak nem állt meg.

- Chester kérlek, várj. – üvöltöttem most már és eszeveszetten rohantam, csak el ne menjen.

- és ugyan mért. – fordult egyszer csak meg hirtelen, villámokat szóró szemmel. Nah ezt nem akartam. Magam sem tudom már mit akartam. Csak álltam ott vele szembe, még mindig a dühös szemeket nézve.

- nem az amire gondolsz. – súgtam.

- kár volt ezzel a szöveggel jönni. Csak tudod nem hittem volna hogy pont egy nyálas, filmsztárral, főleg egy vámpírficsúrral henteregsz majd, miután délelőtt engem csókoltál. – mondta s szemében a dühöt felváltotta a csalódottság és a bánat.

- én nem henteregtem senkivel. – válaszoltam sértődötten.

- ó nem, akkor mit keres ez itt. – bökött fejével Kellan felé.

- ennek az eznek van neve is. – indult meg felénk Kellan. Ajaj, ebből még verekedés lesz. Most kéne Mike, de a telefonom a táskámba van. A táskám, meg hát az ajtó előtt. Ha itt hagyom őket még tényleg egymásnak esnek.

- tényleg? – vigyorgott Ches. – nah és micsoda? Várj kitalálom. Majomparádé. Leginkább arra hasonlítasz. Vagy esetleg izomagy, szteroid bomba. – kezdte el gúnyolni Kellant. Persze hogy a másik fél sem bírta ki hogy ne szóljon vissza.

- te beszélsz kis giliszta. Néz már magadra. A legkisebb szél is elrepítene. Arról meg már nem is beszélve hogy én simán ketté törlek, te kis agyontetovált buzi. – vágott vissza Kellan. Közéjük állni felesleges lett volna. A táskám is messze volt. Így marad a jól bevált hagyjátok már abba, beszéljük meg nyugodt körülmények között és hasonló mondatok. Persze hogy nem hatott. Mit képzeltem én.

Már vagy fél órája röpködtek a szebbnél szebb jelzők, mikor rájuk fütyültem. Ettől mindkettő meglepődött és felém fordult.

- helyes, ha ezt befejeztétek akkor lenne egy javaslatom. Menjünk be és beszéljük meg ezt az egész félreértést, mielőtt pép nem veritek egymást, feleslegesen. – hadartam. Kellan nyugodtabb volt, így ő szót fogadott. Chester viszont meglepett, nagyon.

- ó nem. Ebből nem eszel. Egy már nem elég, kettő kell. És ugyan mit beszélnénk meg. Hogy milyen pózba csináljuk és ki lesz középen. Nem, nem kisasszony. – mondta majd az autóhoz lépett. Én csak néztem és nem hittem a fülemnek.

- sajnálom, de főleg azt hogy nem vettem észre hogy mekkora ribanc vagy. – mondta végszóként majd elhajtott. Ott álltam az út szélén, kővé dermedve és nem tudtam, nem is akartam felfogni az imént történteket. A könnyek csak úgy folytak, rázott az ideg. A cérna pedig akkor szakadt el mikor Kellan a hátam mögé lépett és átölelt.

- mért nem mész már te is el. – üvöltöttem el magam. - de még utoljára rúgj belém te is. És akkor tényleg bebizonyítod hogy mind egyformák vagytok. Hogy mindegyikőtöket a farka irányit és nem az esze. – dühöngtem még mindig Chester irányába nézve.

- nem hallod, rúgj belém és tűnj el. Örökre. – fordultam hirtelen feléje. Akkorát vágtam mellkasára hogy megfájdult a kezem. Állta a tekintetem. Érzelmet nem tudtam leolvasni arcáról. Szólásra nyitotta a száját ám ekkor dudaszó majd fékcsikorgás végül egy hatalmas csattanás következett.

- Chester. – visítottam majd futásnak eredtem. Jött utánam, mért is ne. A sarkon egy autó frontálisan ütközött egy fával. - ez mind a te hibád. – vicsorogtam Kellanre. – ha nem jössz ide, nem lesz ez. – dühöngtem.

- a faszt. Ha te méltóztatsz felvenni azt a kibaszott mobilt vagy legalább visszaírni, akkor nem lenne ez. – kiabált most már ő is.

- ó igen. Nem tudom ki kezdette el kötekedni. – vágtam vissza.

- majd hagyom hogy egy ő féle sértegessen. – nevetet el magát.

- jobb ha ezt abba hagyod, mert a végén nem állok jót magamért. – léptem közelebb.

- hú de erős lett valaki. – lépett ő is közelebb.

- figyu, felőlem megnézhetjük ki az erősebb de előbb  segítenétek. – szólalt meg egy ismerős hang mögülünk. A hang irányába fordultunk és én szó szerint az ájulás szélén álltam.

- te meg hogyan? – értetlenkedtem a földön fekvő Chester láttán.

- a fa volt a cél. Tudod öngyilkosság. Ám meggondoltam magam így kiugrottam. – vigyorgott rám.

- hát ez buggyant. – motyogta Kellan.

- hogy mondod? – nézett rá Ches. – semmi, semmi. – emelte fel kezét Kellan. – nem kéne korházba vinni? –súgta oda nekem. Közelsége most sem volt más hatással rám. Tanácstalanul álltam Chester előtt.

- lábra tudsz állni? - kérdezte nem kicsit bunkón Kellan.

- inkább majd én, mielőtt megint egymásnak ugrotok. – léptem Kellan elé. Chester megfogta a kezem de ahogy lábra állt már rogyott is össze.

- Kellan hozd ide a kocsit, korházba kell vinni. – adta ki az utasítást, mire ő szófogadóan ment is.

- a faszt, nincs is semmi bajom. – dörmögte Ches majd újra próbálkozott.

- tudom hogy szereted a nagyfiút játszani, de ez nem az a pillanat. Megsérült a bokád, szóval maradj csak a seggeden Bennington. – guggoltam le hozzá.

- csak akkor ha megbocsájtasz. – nézett mélyen a szemembe. Először megakartam kérdezni hogy mire gondol, de beugrott nélküle is.

- nem esett jól, de dühében az ember azt bántja aki először az útjába kerül vagy akit igazán szeret. – magyaráztam el az elméletemet.

- de ha már itt tartunk. Szeretlek ezt már mondtam sokszor, de testvérnél többet nem érzek. Tudom a csók. Mondhatnám hogy pillanatnyi elmebaj volt. Vagy hogy engedtük a csábításnak, mégsem változtat a helyzeten. – hajtottam le a fejem.

- tudom, elfogadom. De megbocsájtasz nekem? – emelte fel a fejem és újra kényszerített hogy a szemébe nézzek.

- igen, megbocsájtok, ha többé nem mondod ki. – nyújtottam felé kezemet.

- áll az alku. – csapott bele nyújtott kezembe majd egy gyors puszit is nyomott arcomra.

- ha nem zavarok mehetnénk. – köszörülte meg torkát Kellan. Felegyenesedtem majd egy szúró pillantás után visszafordultam Chesterhez.

- Kellan segít beszállni a kocsiba, de nincs hiszti. Én nem bírnálak el, bármennyire is vékony vagy. Rendben. – szóltam rá. Húzta a száját, de belement.

Kell betette a hátsó ülésre majd mind beszálltunk.  A kocsi világítása több rálátást engedett arcára. Homlokán piros vér gyöngyözött.

- vérzik a feje. – fordultam Kellan felé rémülten. Ő persze egyből a pólóját kezdet feltűrni.

- mi a frászt csinálsz? – kiáltottam rá. Értetlen képe láttán Ches nevetésben tört ki.

- ezzel arra akar célozni, le ne vedd azt a pólót mert ő kiugrik a kocsiból. – fordította le azt amit én mondtam csak burkoltan. Gyilkos pillantást vetettem feléje, ő csak vigyorgott. Vigyorogj csak, majd a korházban könyörögni fogsz hogy vigyünk el onnan. Kuncogtam magamban majd kutatni kezdtem a kesztyű tartóban. Semmi használhatót nem találtam.

- hagyd, nem vészes. – szólalt meg ismét Ches. – had döntsem el én hogy mi vészes meg mi nem. – dörrentem rá, s közben agyaltam hogyan kötözzem be a fejét.

- Kellan felsőteste minden bizonnyal. – vigyorgott ördögien hátul az a majom, míg meg nem fojtom. – nah ja. – értett egyet kivételesen Mr. jóba vagyok a gilisztával akit alig tíz perce akartam péppé verni, mert túlteng bennem a tesztoszteron.

- ha-ha. Nagyon vicces. Hol az elsősegélydoboz? – kérdeztem szigorúan. Gyors léptekkel előhalászta a csomagtartóból. Én közben hátraültem Chester mellé majd Kellan megparancsolva hogy indítson elkezdtem bekötözni ennek a hibbantnak a fejét.

- még is hogy a fenébe gondoltad? Hm? – kérdeztem rá miután végeztem a kötéssel.

- nem tudom, csak jött. – vont vállat, majd hátradőlt s becsukta a szemeit.

- fáj? – simítottam végig arcán. – kicsit. – motyogta még mindig csukott szemmel majd kezemet megfogva összekulcsolta ujjainkat. Láttam Kellan a visszapillantóból néz. Tudtam Ches azért csinálja mind ezt hogy féltékennyé tegye. Jó úton halad az biztos.

A korházba érve, pontosan ahogy gondoltam Mr. Benningtonak inába szállt a bátorsága. Ezer meg ezer érvet hozott fel hogy ne vigyük be. De hát minket ez cseppet sem érdekelt. Kellan először egy tolókocsiba tette majd tolni kezdet befelé.

- Chris kérlek ne tedd ezt velem. Utálom az orvosokat. – nézett rám olyan szemekkel hogy már megingóba voltam. Még szerencse hogy itt volt Kellan. Ő nem volt megingatható állapotba. Egyenese haladt célja felé. Merev és ideges volt a tartása. Arcán érzelmek nem látszódtak, nem úgy mint Chesterén.

Az ügyletben lévő orvos, aki nem mellesleg nő volt. Meglepődve nézett ránk. Hát nem csodálom. Chester mellé aki magában véve is vonzza a női tekinteteket, melléje még társult  félisten Kellan Lutz is. Szegény alig kapott levegő és azt se tudta mit mondjon. Végül csak összeszedte magát majd feltette a kérdéseket. Minden elmeséltünk neki. Főleg az öngyilkos részen nézett Chesterre szigorúan aki ha lehet még kisebbre húzta össze magát. Majd megvizsgálta a fejét és a lábát.

- nem tűnik komolynak, de biztonság esetén elvégzünk egy röntgent. Szólok is Maxnek hogy vigye fel a beteget. Addig önök itt várhatnak. – magyarázta majd kiment. Hangos sóhaj szökött ki Ches száján.

- csak nem be vagy tojva? – súgtam fülébe amitől akkorát ugrott hogy ha Kellan nem kapja el pofára esik.

- hibbant tyúk. – csapott a fenekemre. Kellan ezt persze rossz szemmel nézte, én csak nevetni tudtam.

Ekkor nyílt az ajtó és belépett rajta egy nagydarab, kopasz férfi. Chester arca láttán újra nevethetnékem támadt.

- ezért még kapsz. – súgta oda nekem majd Kellan felé fordult.

- jobb ha vigyázol rá mert ha járni tudok, megkapja a magáét. És a doktor néniről pedig levedd a kezed, ő az enyém. – mondta majd összepréselt szájjak tűrte hogy Max kitolja.

- igenis és vigyázok, jobban mint a szemem világára. – kiáltott utána Kellan majd felém fordult. – a nagy ijedségre egy kávé? – nyújtotta felém kezét. – legyen, de előtte felhívom Mikeot. – fogadtam el a kezét. A folyosó végi kart karba sétáltunk. Bevallom furcsa volt, de piszok jó. Elképzeltem vajon milyen lehet vele például a tengerparton így sétálni. És esetleg ott még egy apró vagy több csók is megengedett lenne. Nah jó Chris hagyd ezt abba, most. Szóltam magamra. Majd Ő elment kikérni a kávékat az automatától, én addig a telefonhoz léptem és tárcsáztam Mikeot. Persze hogy nem vették fel. Csalódottan ültem le melléje.

- nem vették fel? – kérdezte. Nemlegesen megráztam a fejem majd beleittam a kávéba.

- fúúúúúj, ez borzalmas. – mondtam és küzdöttem hogy lenyeljem ami még a számban van. – tudom, de jobb mint a semmi. – kortyolgatta tovább az ihatatlan löttyöt. Az enyém szépen a virág itta meg. Csendben vártuk, vajon mikor bukkan fel Chester. Kis idő múlva jött is vagyis Max tolta. De a lényeg hogy vigyorgott.

- nah mi van nagyfiú túlélted? – bokszoltam vállba.

- ami azt illeti, nem is volt olyan rossz. – mosolygott rám. Max visszatolta a szobába, mi is mentük vele majd vártunk, vajon a doki mit mond.

Hosszasan nézte a röntgenképeket., Chester addig nagyobbnál nagyobb bókokkal, csajozós dumákkal bombázta. Már én éreztem magam kínosan.

- hát Mr. Bennington szerencséje van hogy egy ficammal megúszta. – fordult Ches felé. – Chester. – javította ki a majom. –gipszre szerencsére nincs szükség, viszont egy rögzítő kötést kap a biztonság kedvéért. – mondta majd aláírta a papírokat. – Amy rögtön jön és felteszi, legközelebb óvatosabb legyen. Ha gondjai vannak pedig forduljon a barátaihoz vagy orvoshoz. Jó éjt. – intézte Chester felé szavait komolyan, majd egy biccentés után kiment. – hát ebbe meg mi ütött? – hüledezett Ches.

- csupán csak annyi hogy férjnél volt. Nem láttad a gyűrűt az ujján. – kuncogott Kellan. – te tudtad és nem szóltál. Hát kösz. – fonta karba kezeit majd durcázni nem kezdett. – most vettem csak észre. – mentegetőzött Kell, de ekkor nyílt is az ajtó. Egy szőke, hosszú hajú, körülbelül húszon valahány éveiben járó lány lépett be. A fiúk, szó szerint tátott szájjal figyelték. Ennyit rólam.

- jó estét. – köszönt majd előkészítette a kötéshez való dolgokat. Gyorsan, határozottan és nyugalommal végezte a dolgát. Néha el-el pirult Chester szavaitól, de profin feltette a rögzítő kötést.

- két nap múlva jöjjön vissza kontrolra. Akkor kiderül meddig kell fent lenni. Ha szerencséje van már akkor leveszik, nem olyan súlyos a sérülése. Ez csak óvintézkedés. – mosolygott rá a lány mitől Ches egy másik dimenzióba került, Kellanal együtt.

- és te veszed le? – kérdezte ködös képpel.

- természetesen. – felelte a lány majd aláírta a papírt és felém nyújtotta.

- köszönjük és jó éjt. – mondtam majd meglökve Kellant jeleztem indulás. A kocsiig azt hallgattam hogy milyen jól néz ki a csaj. Meg hasonlók. Természetesen ilyenkor már nem akartam felverni a többieket ezért hozzám netünk. Kellan még segített bevinni Chest majd közölte hogy nagyon fáradt menni szeretne. A szerelmes tökfilkót magára hagytam a nappaliban, amit Mikenak ecseteli mi történt. Remélem megmossa a fejét. Majd Kellant az ajtóig kísértem.

- hát érdekes egy nap volt. – sóhajtotta.

- meg fárasztó. – masszíroztam meg halántékom. – bizony. – nyomott egy puszit homlokomra majd indulni készült. Már a járda végénél járt mikor utána szóltam………………