Sziasztok!
Esküszöm máig fel sem néztem a blogra. És ma mikor feljöttem elsírtam magam. Köszönöm! Nagyon Köszönöm! Nem érdelem meg hogy ennyire kedvesek legyetek Velem, de Ti megtettétek.
Nagyon Hálás Vagyok Nektek! Komolyan.
Nah de nem csöpögök és nem is ezt akarjátok olvasni. Ám még annyit. Azt nem tudom mikor jön a kövi. De FELVAGYTOK HATALMAZVA A NYÚZÁSRA, rendben!!!!!!!!!! Melo, bebiszitterkedés ebből áll a napom, de ígére ha már visszatértem VISSZA is térek! Köszönöm Még egyszer. Íme a várva várt feji. És még annyi Komit ha már olvasol. Thanks:)
Pussss<3
Kstev
16 fejezet!
Christina
- Christopher Kellan Lutz azt kérdeztem hova megyünk? – üvöltöttem rá úgy hogy még magam is megijedtem.
- honnét tudod a teljes nevem? – nézett rám rémülten.
- tudod ez a 21. század. Létezik olyan hogy internet. Üdv a civilizációban ősember. –öltöttem rá nyelvet majd vártam. Mire? Hogy végre daloljon.
- jó, oké. De akkor is csak anyu szokott így hívni, ha mérges rám. Szóval te ne tedd! – durcáskodott, mint egy ötéves.
- de teszem, mivel mérges vagyok rád, nagyon. – feleltem majd a tiltakozást meg sem várva újra kérdőre vontam hova is tartunk.
- elrabollak. – vágta rá azonnal sejtelmes hangon. Meghökkenve néztem Rá, mire belőle kitört a nevetés.
- oké ez vicc volt. Egy ember tudja szóval nem teljesen titkos a rablás. – újra a csibészes mosoly jelent meg arcán. Kezdek kijönni a sodromból, de nagyon. Mintha ezt megérezte volna. Lassított, de nem állt meg. Mély levegőt véve így szólt:
- úgy döntöttük kényszer szabadságra ítélünk.
Oké, itt már semmit sem értettem. Elrabollak. Kényszerszabadság. Döntöttük. De kik? Türelmetlenül vártam a fojtatást, de a hallgatásból ítélve ő azt hitte ennyivel megelégszem. De nagyot tévedett.
- Kellan. – szóltam Rá erélyesen.
- oké elmondom. De ígérd meg hogy nem akadsz ki rajta. – kanyarodott le az út szélére.
- ne szórakozz már, mond. – dobbantottam türelmetlenül. - szeretem a vadságod, vadmacskám. – suttogta miközben végigsimított arcomon.
- vadmacska mi? Ez a vadmacska hamarosan ízekre szed, ha nem dalolsz. S csak előre szólok, kezdek pipa lenni. – feleltem nyugalmat magamra erőltetve. Esküszöm, ha tovább fojtatja én megnyúzom, elevenen megnyúzom. Kezdtem nagyon kijönni a sodromból. Utálom, ha szórakoznak velem.
- Kellan. – próbáltam minél mérgesebben kimondani a nevét és minél mérgesebben ránézni. De a szemei rabul ejtettek. Fordulj el! Korholtam magam.
- vajon szeretkezés közben is ilyen hatást fog gyakorolni ha kimondod a nevem? – morfondírozott hamiskás mosollyal arcán.
- nem kell a körítés, mond. – üvöltöttem Rá most már isten igazból. – csak ha megígéred, hogy nem akadsz ki? – újra ez a kérdés. Nem unja még?
- ígérem, nem akadok ki bármekkora baromságot is eszeltél ki. – tettem szívemre kezemet.
- roppant vicces. – morogta nem létező bajsza alatt, de azért nekirugaszkodott a mondatnak. Nah végre, már azt hittem itt alszunk.
- hát Em és Én kitaláltuk, hogy egy kis pihenés nem fog neked ártani. Sőt Rád is fér. Szóval ezért elrabollak. Ennyi. – vonta meg vállát. Egy szimpla mondat hagyta el száját, ám én mégis képtelen voltam bármit is kinyögni. Hogy juthatott eszükbe? Főleg Emilynek. Csak tátott szájjal meredtem magam elé mikor újra megszólalt.
– most már tudsz mindent, mehetünk?- kérdezte mézes-mázosan.
- azt tudom hogy elrabolsz. Vagyis csak szeretnél, de hova ha szabad tudnom? – fordultam teljes testel feléje.
- mennyiben határoz az téged, ha tudod hova viszlek, mint az hogy nem? – kérdezte.
- mert nem szeretem a meglepetések és mivel nem mehetek semmiképp sem. – mondtam egyenesen szemébe nézve. Szemei percek alatt kerekedtek óriásira és csak nézett rám. Naná hogy Ő nem erre számított. Azt hitte a lábai elé fogok borulni. Ám a szomorúság, ami kezdte felváltani a vidám csillogást szemében engem is sajnálatra ösztökélt. Nem őt kéne büntetnem a múltamért. Ő próbál normálisan viselkedni, erre én tapló vagyok hozzá. Ügyes vagy Chris. De nézzük a tényeket. Oké, nem azért mert vele kell mennem. Sőt ez volt a dolog legjobb része. Nem, hanem ez az összeesküvés. És engem ki fog megkérdezni, hogy akarom e? Naná hogy akarom. Hogy a fenébe ne akarnám, de.
Igen ott az a de. Mi lesz így a munkámmal? Nyakamon egy csomó megrendelés és hát Bree is lelépett. Ezeket a tények - kisebb kifakadás kíséretében - megosztottam vele is.
- hé-hé búgócsiga állj le. –kapta el kezem.
– kezdem magam egy spanyol szappanoperában érezni. – tréfálkozott, de ez nekem csak olaj volt a tűzre.
- az előbb még vadmacska voltam. – vágtam vissza, s közben próbáltam leküzdeni az érintése által okozta áramocskákat.
- az is vagy, csak most idegbeteg vadmacska. – puszilta meg kezem.
- nem mehetek. – hajtottam le a fejem. Ezzel megszakítva a varászt. Féltem mit fog mondani, sőt tenni, de akkor sem mehetek.
- dehogynem. Az út felét vagyis csak a negyedét már megtettük. És különben is a csajok mindent kézben tartanak. Emily a szavát adta. – magyarázta.
- szóval ezt pusmogtátok annyira. – ért el a megvilágosodás szele.
– többnyire. – felelte hatalmas, szívdöglesztő mosoly kíséretében.
- többnyire? Miről volt még szó? – kezdtem jobban kiborulni. Mi jöhet még istenem? Ad, hogy semmi. Fohászkodtam.
- a-a az titok. De most menjünk, még hosszú út vár ránk. – kulcsolta össze ujjaink és indított.
- nem tehetem. – mondtam mire Ő a fékbe taposott.
- Chris nézd. A csajok elmondása szerint megszállott vagy. Alig veszel ki szabadságot. Mindig csak a munka. Ezt nem lehet csinálni. Én tudom, hidd el. Emily és Gigi csak jót akarnak és Én is. – az utolsó mondatnál cinkos mosoly bújt meg szája szegletében.
– megérdemled a pihést. És különben is Bree visszajön. Szóval aggodalomra semmi ok. – ölelt magához. Istenem de jó érzés. Add hogy ne álom legye. Vagy ha az is, ne ébredjek fel Soha. Régi énem vígan belement volna egy egyéjszakás flörtbe. Ám az új Chris megfontoltabb. Újra azt a két szót szerettem volna mondani, de megakadályozott.
- ha kimered mondani, elfenekellek. – figyelmeztetet. – bízz bennem, bennünk egy kicsit. – mondta. Akartam, de nem-igen ment.
Néma csendbe vágtunk neki az útnak. Ő az utat nézve és mosolyogva, Én szorosan karba font kézzel és dühösen. Kis idő múlva ő volt az aki nem bírta tovább.
- most inkább tűnsz ázott verébnek, mint vadmacskának. – jegyezte meg. – amúgy nem kényelmetlen, már vagy fél órája így ülsz. – fojtatta, de én nem figyeltem, sőt rá se néztem.
- te tudod. – sóhajtott majd jobban rálépett a gázra.
Úgy egy óra után a kezem jócskán elzsibbadt és a haragom is elpárolgott. Persze a lányok még megkapják a magukét, meg Mr. elrabollakésneispróbáljmegmenekülni Lutz is. De ha már el lettem rabolva, kiélvezem minden percét.
Persze ezt vele nem osztottam meg. Had följön még a saját levében kicsit. Egy darabig nézelődtem, de éjszaka lévén nem sok látnivaló akadt. Épp ezért történt, hogy kezdtem nagyon álmos lenni. Értelmét nem láttam annak, hogy ébren maradjak, így átadtam magam az édes tudatlanságnak.
Kellan
Az elején még jó ötletnek tűnt ez az utazás. Oké Chris jobban fogadta, mint amire számítottam, de. Ő alszik és Én is lassan. Szóval keresni kéne egy motelt. Nem az nem lehetséges. Még a végén félre értené. Meg hát így is nagyon messze vagyunk még. Ha megállok, a tervezett holnap délutánra sem érünk oda. Az istenért Kellan, el ne aludj! Szóltam magamra, de sokat nem használt. Bezzeg a mellettem, békésen szunyókáló Chris semmit sem érzékelt ebből.
Úgy három óra komás vezetés után lekanyarodtam egy benzinkúthoz. Teletankoltam a kocsit hogy kibírja a még hátralévő tíz órát, vettem reggelit és lehajtottam egy jó nagy adag kávét. Persze Chrisnek is vettem. Végül újra útnak indultam. Így hogy kicsit kitisztult a fejem és az út is benépesült, jobban ment a koncentráció. Ahogy haladtunk egyre jobban úti célunk végállomásához a gyomromba beköltözött egy furcsa érzés. Vajon mit fog szólni mindehhez Chris? Merengtem el mikor a telefonja vad rezgésbe kezdett a táskájában. Voltam olyan bátor és vakmerő hogy kihalásztam és felvettem.
- igen? – szóltam bele „félénken” mivel nem néztem meg ki a hívó.
- ezek szerint a fejed még a helyén van. – jött a kijelentés a vonal végéről majd vele együtt társult jó pár öblös nevetés. Vetettem egy pillantást a kijelzőre. Sejthettem volna.
- szia Emily. Neked is jó reggelt. Talán nem tudsz aludni? – válaszoltam mire megint nevetés majd hirtelen csend. Gondolom kiment a szobából.
- viccesnek érzed magad Lutz, igaz? De elárulok valamit, nem vagy az. – sziszegte.
- oké kislány, ne húzd fel magad. Mért hívtál vagyis Christ, hajnalok hajnalán? – próbáltam poénosabbra venni a témát.
- csak gondoltam megtudakolom, hogy életbe hagyott e? De ezek szerint sajnos igen. – nevetett. – amúgy Ő hol van?
- édesdeden szunyókál mióta elindultunk Los Angelesből. – jelentettem ki mire Em nevetni kezdett.
- az komoly lehet. Hát akkor további jó utat és nem szétszedni egymást. Szia. – búcsúzkodott. – kösz, ránk fér. Pá. – feleltem.
– ja és Kellan. – szólt újra mikor már majdnem kinyomtam. – igen?
- vigyázz rá a fiúk vagyis mind üzenjük. – erre a válasz az életemnél is jobban lett volna, de inkább nem húzom tovább azt a bizonyos gyufát. Így csak:
- ne féljetek, meglesz. Vasárnap találkozunk. – mondtam majd letettem.
Tudtam én hogy nagydió a banda, de ha Chrisnek ne adj isten baja lesz, én halott ember vagyok. Az út következő felét ismét magányosan töltöttem. Hogy tud ennyit aludni? Kezdtem megijedni, hogy valami baja van, mikor megmozdult. Nagyot nyújtózva és ásítva adta tudtomra hogy fenn van. Olyan édes hogy legszívesebben……. Jaj Kellan ezt most fejezd be.
- jó reggelt csipkerózsika. Jót aludtál? – kérdeztem mire ő elégé furán nézett rám. – baj van? – lassítottam le.
- nem, nincs. Vagyis hogy kerülök ide? – dörzsölte meg szemét. Egy levegővételre sorjáztam neki a történteket.
- ó, és én végig aludtam az egészet? – kérdezte. Annyira gyönyörű hogy egész álló nap tudnám nézni, nem unnám meg soha.
- bizony. – feleltem majd elé raktam a vásárolt ennivalókat. Azonnal neki is esett a csomagnak.
- és mennyit utazunk még? Hova is? – két kérdés és elég cseles. De nem veszem be.
- mindjárt ott vagyunk. Még egy óra. – kanyarodtam a napraforgók és búza-kukorica táblákkal szegéjezett útra. A csodálat a szemében már megérte. Ő a tájat nézte én hol az utat hol őt. Istenem, azt hiszem szerelmes lettem. Amint elpusztította a „reggelit” kutatni kezdett. Akartam kérdezni mit keres, de mikor előhúzta a fényképezőgépet érdekesen nézhettem, rá mert így szólt: mi az?
- mindig nálad van? - hülye kérdés de olyan fura hogy nem is tudja hova megy és itt a gépe.
- többnyire. Fotós vagyok emlékszel. – mosolyodott el majd olyat tett, amitől a hajam égnek ált. Hangerő maximumra, Ő pedig kilőtte magát a tetőablakon és kattogatni nem kezdett.
Hát így utaztuk végig az utolsó egy órát. Ő visítva és álmélkodva, Én pedig eléggé szívroham közeli állapotba. Persze mikor a városba értünk vissza húztam az ülésre. Az utcába érve már a gyomrom is szorított. Megállva a ház előtt pedig csak Christ néztem. Az az arca. Mint aki nem hiszi amit lát. Kiszállva megkerültem a kocsit és leguggoltam hozzá. Most én voltam aki azt kérdezte mi az.
- ez most komoly? – tátogta.
- nagyon annak tűnik. –mosolyogtam rá. –nah de gyere. – fogtam meg a kezét és …………
Utáljatok, csak nyugodtan utáljatok. Még egyszer Nagyon Köszönöm Nektek hogy nem felejtettetek el! Köszönöm! Sokat jelent.
