14. Mr. Magas és Szexi & Vakulány

Most csak annyit hozzáfűzni való! Határ előtt ha már megirtam felteszem a frisst! Még két komi Kellene! De szerintem a most következő ütni fogd! Tehát VIGYÁZAT! KELLAN VESZÉLY!

És mivel osztottam-szoroztam(amit nem szoktam) egyenlőre a határ fixen 5 lesz! Ha több annak meg csak örülni fogok! Jó olvasást és nem ráfanyalodni az én macimra, engem meg nem utálni, nagyon csak kicsit!

Pussssss(L)

Kstev

14 fejezet!

Christina

- mennyire komolyak a szándékaid? – fordult Kellan felé Mike. Az egész szobában megfagyott a légkör. Mindenki felváltva nézet engem, Kellant, Mike-ot. Most tényleg jól halottam? Nem az nem lehet.

- Mike. – ripakodtam rá. – most mi van? – nézett rám vigyorogva. – csak nem beijedtél csajszi? – vihogtak a többiek. – nektek kuss, te meg gyere velem. – ragadtam meg kezét de ő nem mozdult. – addig nem míg nem tudom a választ. – nézet egyenesen farkasszemet Kellanel.

- az istenért, csak viccel. – nevettem el magam hogy oldjam a hangulatot. – ugye csak viccelsz? –néztem kérdőn Mike-ra. Nem felelt amit nemnek vettem, ám az a apró rándulás amit alsó ajka tett megnyugtatott. Hangosan fújtam ki a levegőt mire mindenki rám meredt. Apró mosolyt megengedtem feléjük majd Kell mellé sétáltam.

- most légy ügyes, nagyfiú. – súgtam fülébe majd kimentem a konyhába. Jó lecke lesz ez neki. Büszke vagyok Mike-ra. A lányok persze jöttek utánam.

- láttad az arcát? – nevette el magát Em. – és azt amikor Chris mellé lépett. – nevette tovább Gigi.

- ja, forr körülöttük a levegő. – vigyorgott rám imádott barátnőm. – ha-ha-ha. – öltöttem ki rá nyelvem majd elhelyezkedtem az egyik széken. – szerintetek meddig faggatják? – kérdeztem kissé félve.

- Mike-ot ismerve, gyors lesz és határozott. – vigyorodott el ördögien Emily.

- hé, mi nem azt kérdeztük milyen az ágyban. – lökte oldalba Gigi. – én sem arra céloztam, ott egész máshogy viselkedik. – somolygott.

- nah mesélj csak mit tud a te Mike-od? – kérdezte kíváncsian Gigi. – inkább te, mit tud a mi szexi hátú Robunk. – vágott vissza Em mire Gigi fülig pirult.

- hoppá-hoppá elpirultál. – kacagott fel gonoszan Em. Na mesélj csak. – estem most én neki. Szegény lány csak irult-pirult.

- nem történt még semmi. –felelte lehajtott fejjel. – semmi? – kérdeztük egyszerre. – a csókon és egy közösen töltött, szigorúan beszélgetéssel és alvással töltött estén kívül, semmi. –ismerte be, de amit elnéztem büszke is volt magára, Robra, kettőjükre.

- helyes. – vágtam rá. – nah megszólalt a gödörből a lyuk. – pirított rám Emily. Én erre szigorúan néztem rá, majd fojtattuk a csevejt míg a többiek szegényt Kellant faggatták. De ha ezt kibírja akkor határozottak az elképzeléseim velem szemben. Egész addig dumcsiztunk míg Rob be nem lépett az ajtón.

- helyezet? – kérdeztem rá rögtön.

- még él, ám a főnök mindegyikőtöket hívat. – mondta szigorúan. – most ettől meg kéne rettenünk? – kérdeztük egyszerre. – nem, de jó volt így mondani. – nevette el magát majd Gigit kézen fogta és elindultak befelé.

Kellan

Szó szerint tele volt a gatyám. Nah jó azért nem csináltam be de féltem. Mitől? Tőlük. S mikor Chris egyedül hagyott velük még jobban beparáltam.

- csapatmegbeszélés, ne hallgatózz. – mondta mogorván Ches. – Joe, figyelj rá. – adta ki az utasítás.

- mért pont én? – háborgott. – én is a csapathoz tartozom. – jelentette ki szilárdan. – igen tudom, de ne hisztiz, valakinek figyelni kell rá,míg mi megbeszéljük mi legyen. – ugatta le Chester. Óvodásokat megszégyenítő durcasággal jött felém majd eltaszigált az egyik sarokba.

- maradj. – szólt rám. – nem vagyok én kutya. – szóltam vissza mire kaptam egy fenyegető nézést. Elvileg ijesztőnek hatottak, mind. De most, így egy kicsit távolabbról megnézve. Ahogy a csapat, persze az öröm kivételével a szoba másik végén nevetve diskurál. Inkább néztek ki a hét törpének, mint a Linkin Park zenészeinek. Jót nevettem, szigorúan csak magamba, rajtuk.

- hozhatod Joe. – szólt hátra ha jól sejtem Dave.

Az óvodás szót fogadva a többinek vonszolt el az egyik fotelig, majd szó szerint belelökött.

- úgy tiszta ha előtte az érveinket felsoroljuk. – ült le velem szembe Mike. – itt még van esélyed a megfutamodásra. – szólt közbe Chester mire a többiek nevetni kezdtek.

Feszültem vártam mikor sújtanak le. És nem is kellett sokat.

- ha megbántod véged. – mondta Mike, Ches pedig az imitátor volt. Kezét végighúzta nyakán csak hogy felfogjam a dolog súlyát. Tudtam, hogy ő nem kímélne. – ha játszól vele. – szólt újra Mike. – nyissz. – mutatott jelentőségteljesen kisebbik felemre Ches. Itt már a többiek nem bírták tartani a nevetésüket. Halkan röhögcséltek miközben tovább jöttek a feltételek.

- ha elhagyod.

- nyassz.

- ha összetöröd a szívét.

- nyissz.

- ha megcsalod.

- nyassz.

- és így a végére, ha még az esküvő előtt ágyba cipeled.

- nyissz-nyassz. – húzott elő zsebéből egy igazi ollót Ches majd előttem csattogtatta. – világos? – hajolt közelebb hozzám Mike majd utána a többiek.

- igen. – jelentettem ki szilárdan. – helyes, most akkor te jössz. Mik a szándékaid, ám előtte Rob légyszi hívd be a csajokat. – felelte. Hú ezt elég könnyen megúsztam. Igaz a neheze még hátra van. Először a vallomás, vagy elfogadják vagy nem. De a legnagyobb dió Chris. Olyan falat emelt maga köré hogy komolyan szükségem lesz egy nehéztüzérségre is hogy ledöntsem.

Christina

Belépve elsőnek Kellant kerestem tekintetemmel. Egyben volt és mintha színileg is jobban nézett volna ki. Hálát adtam az égnek és főleg Mike-nak. Igaz ő volt a felbujtó, de ismerve a többieket ők nem álltak volna meg ennél. Minél is? igazából nem is tudom. A lényeg az hogy egybe van a mamlasz.

- kezdheted. – szólt Mike Kellanre, mire amaz rám emelte a tekintetét.

- a szándékaim egytől egyig tiszták. Szeretném megismerni minél jobban. Hajt a kíváncsiság milyen is valójában. Igen, mivel akkora falat emelt maga köré hogy szükségem lesz vagy egy tucat robbanószerre hogy ledöntsem. Nem Christ, hanem a falait. De megküzdök érte. Mért? Mert kedvelem, már most. – vallott színt egyenesen a szemembe nézve. A végére egy mosoly is kiült csodás arcára. Ez az egész beillet volna egy szerelmi vallomásnak is. Igaz az még korai lenne. De kedvel. És én ennek miért is örülök ennyire? Magam se tudom. A fiúk füttyögéssel és hatalmas tapssal jutalmazták.

- oké banda. Irány az Linkin Park főhadiszállás. – csapta össze kezét Mike. – de még alig……- akartam mondani hogy voltatok itt de senki nem figyelt rám. Megkaptam a puszijaim majd Kellan lelkére kötötték hogy tartsa magát a megállapodáshoz, végül csukódott az ajtó mögöttük.

- hát ez kész. – csóváltam meg fejem. – nagyon is. – lépett mögém Kell. Jó volt így állni. Csak mi, egymást ölelve. Eltudnám ezt képzelni. Úr isten Chris ezt most hagyd abba. Szóltam magamra sürgetőn.

- ki kezdi a fürdést? – tettem fel az első értelmetlen kérdésem ezen az estén. Igen, mivel tudom hogy lesz jó pár, míg aludni nem megyünk. –mi lenne ha együtt mennénk. Úgy időt és vizet is spórolunk. – súgta fülembe. Azonnal jól eső borzongás futott át egész testemen. Elképesztő a pali. És ami még elképesztőbb amit én kezdek érezni.

- annyira nem vagyok megszorulva hogy spórolnom kéne. Jó agyon nem keresem magam, de ez így jó. – felelte immár felé fordulva. – kezd te, én addig dobok össze valami vacsorát. – pusziltam arcon, majd szabadulni akartam, de nem engedett.

- hölgyeké az elsőbbség és különben is be kell hoznom pár dolgot előtte a kocsiból. – válaszolta majd egy szájra puszi után utamra engedett.

- de nincs kukkolás. – emeltem fel figyelmeztetőileg ujjam. – isten ments, még a végén a fiúk….á semmi. – kottyintotta majdnem el magát, de meggondolta így kifelé vette az irányt. Pizsamám kíséretébe vonultam el fürdeni. Szigorúan magamra zárva a fürdő ajtót. Még véletlenül se csábuljon el. Először egy jótékony fürdőt akartam venni, de addig nem várathatom Kellant, így egy gyors zuhany lett belől. Mielőtt kibújtam volna rejtekemből végignéztem magamon.

Egy combig érő, régi, kinyúlt Disneys póló és egy francia bugyi. Ennyiből állt az esti viseletem. Igaz most itt van velem egy számomra még idegen férfi, de szeretne megismerni. Hát tegye azt. Arcomon izgatottság, szemembe huncutság és kíváncsiság látszódott.

- lássuk a medvét. – csúszott ki számon, mire jót kuncogtam eme kijelentésemen. A lakás pásztázva, Kellan keresésére indultam. Naná hogy a nappaliban a tv előtt találtam rá. Amint meglátta a szerelésem, jól láthatóvá vált hogy mi a véleménye. Nem csak az elakadó lélegzete volt árulkodó.

- mehetsz, én addig ütök össze valamit. – próbáltam elfojtani nevetésem, végül a konyha rejtekébe bújtam. Hallottam ahogy csukódik mögötte a fürdő ajtó, én pedig jó ízűen felnevettem. Nevetésem a telefonom zenélése szakította meg. Tuti hogy a lányok lesznek.

- mond. – szóltam bele automatikusan a telefonba. – honnét tudtad hogy én vagyok. – kérdezte a vonal végén értetlenül Ches.

- ismerlek már bennetek, ennyi az egész. – feleltem nevetve. – nők. – válaszolta flegmán, én pedig lelki szemeim előtt láttam hogy még fintorog is.

- tárgyra Ches, dolgom van. – szóltam rá ezzel kikerülve ám másik témát adva kezébe.

- ó mi dolgod van neked este tízkor? – sejtettem hogy ne hagyja szó nélkül, mért tette volna. – alvás, kipihenni téged. Megfelel a válasz. – vágtam vissza.

- alvás, kipihenni engem. Na ne etess. Hol van Mr. Lutz, bír még a farkával? – faggatózott. – igen téged,titeket. Nem volt szép hogy így itt hagytatok. Amúgy Kell fürdik és igen bír vele. Ám az előbb kissé kínossá vált neki a hely odabent. – kottyintottam én is egy picit. Hangos nyerítés volt a válasz majd fuldokolva átadta a telefont valakinek.

- ez hülye. Amúgy szia. Csak annyit akart mondani hogy holnap Mike Kellanestől vár téged is a partra. Csapunk egy kis bulit. – fojtatta Dave. – köszi, hányra menjünk? – kérdeztem miközben füleltem csobog e még a víz.

- ötre, az elágazásnál találkozunk. Nah szia jó estét és mond Kella-nek bírjon magával mert lesz nyissz-nyassz. – azzal rám rakta.

Első megdöbbenésembe lerogytam a székre és csak bámultam a telefont. Utálom ha rámbasszák a telefont. Emily is mindig ezt teszi velem. Egyszer ő és a többi is megkapja a magáét végette. Hasam húzott vissza a dühöngésből, ugyanis rég volt már az ebéd. A bosszankodást elnyomva lépdeltem a hűtőm felé.

- még jó hogy semmit sem hagytak. – csaptam be bosszúsan a hűtőajtót. – mi a mérgelődés tárgya? – halottam meg Kellan hangját, közvetlen mögülem. Ennek nem a fürdőben kéne lennie? Féltem megfordulni. Mitől? Hát a látványtól ami majd fogad. Nah jó, mélylevegő. Szóltam magamra majd óvatosan megfordultam.

- mintha rémet látnál? – simított végig arcomon. Ó anyám. Fújtam ki a bent tartott levegőt. Felvolt öltözve, ez az. Nevettem el magam amitől ő még hibbantabbnak nézett.

- sajnos nincs vacsora. A fiúk mindent felfaltak. – tereltem a témát és szabadulni próbáltam, de nem engedett.

- szerintem már minden tálalva van. – húzta végig kezét nyakamtól egész lefelé, végig az oldalamon majd hasamon megállapodott. Másik kezével hátam mögé nyúlt és még közelebb vont magához. Engedtem, mért ne tettem volna. Viszont így a tűzzel játszom. Ám gondolkodni többé nem volt esélyem mivel édes ajka enyémre tapadt.

Mámorító volt ahogy csókolt. Kezem felfedezőútra indult. Először a vizes hajába túrtam bele, ám hogy több élvezetet adjak saját magamnak elindultam lefelé. Egészen a póló aljáig húztam kezem végül benyúltam alá. Az a forró, izmos, erős, felsőtest. Anyám. Olvadtam mint a fagyi. Minden nő álma hogy ilyet érintsen. És ez nekem megadatott. Királynőnek érzetem magam. és ő az én hercegem. Igaz a szőkétől kicsit messze ál, de akkor is. Nem teljesülhet valóra minden állom és elképzelés. Hasam újbóli korgása vetett véget a mennyei pillanatnak.

- látom valaki nem elégszik meg a desszerttel. – mosolygott rám cinkosan. – de igenis a kedvemre való ez a desszert. – haraptam be alsó ajkam. – ám rég volt már ebéd. – feleltem az igazságnak megfelelőn.

- ne incselkedj mert nem lesz ebből vacsora és én is búcsút mondhatok a kisfickónak odalent. – lépett távolabb tőlem.

- öhm ezt Dave is említette. Pontosabban mi is volt a megállapodás vagy mi? – ültem le a székre.

- nem megállapodás, inkább sorolták a feltételeket. – mondta majd elutánozva a srácokat elmondta mi zajlott alig pár órája.

- az elejében igazuk van és jogos is. Viszont. – itt direkt tartottam szünetet. Annyira belemerült a konyhám felfedezésébe hogy élmény volt nézni. Főleg mikor lehajolt. Amint észrevette hogy nem beszélek és hogy őt nézem felém fordult.

- tetszik a látvány? – kérdezte hamis mosollyal. Egy fehér póló és egy rövidnadrág volt rajta. Ezzel kihangsúlyozva minden izmát, formás hátsóját. Annyira vonzotta a kezem hogy alig bírtam egyhelyben megülni.

- ennek a látványnak nem lehet ellen állni. – pattantam fel és ugrottam nyakába. Magam sem tudom mi ütött belé. Ami a rosszabb volt őt is hirtelen érte így majdnem a mosogatóba kötöttünk ki.

- bocsánat. – hajtottam le fejem. – ezért felesleges, sőt mutasd csak milyen vagy, igazából. – nézett mélyen a szemembe. Az a csodálat és őszinteség, rabul ejtett, nah meg a főképp a kék, gyémánt szemek.

- mért mondod mindig ezt? – vontam kérdőre. – mert te nem látod, de az nem az igazi arcod ahogy másokkal viselkedsz. Az a megfelelni akarás rajtad. Ilyen vagy valójában. Szeleburdi, gyönyörű és nem mellesleg kívánatos. Jó ha a srácokkal vagy előbújik belőled, de nem ennyire. – tett le a pultra, majd ellépett mellőlem. –hová mész? – ragadtam meg kezét és rántottam vissza. – főzni vagyis pontosabban összedobok egy pizzát. – nyomott egy puszit homlokomra. A pulton ülve figyeltem ahogy a félisten birtokba veszi a konyhám. Eddig is felszabadult volt, de most. Szinte repült. Együtt nyújtottuk ki a Kellan által összehozott pizza tésztát, majd ő az ujján forgatva alakította ki pizza formájúra. Tátott szájjal figyeltem és most már teljesen beleestem. Megkente ketchupal majd nem tudom hol találta a sonkát és a sajtot de azt is rátette, végül irány a sütő.

- így ni. – csapta össze a kezeit. –mi az? – kérdezte elém lépve. – tartogatsz még valami meglepetést? – néztem rá nagyra nyílt szemekkel. – rengeteget, de szeretek főzni. Baj? – húzott ölébe. – nem, csak meglepő. – feleletem. Közösen, egy kisebb lisztcsatát közbevetve kitakarítottuk a konyhát. Majd a tv előtt elfogyasztottuk az ízletes pizzát. Kellan újabb meglepetése az a két pohár tej volt, amit lehúzott a pizza után. Én csak ámultam-bámultam és agyamat lassacskán ellepte a rózsaszín köd.

- kajás vagyok vagy mért bámulsz ennyire? – kérdezett rá mivel már egy ideje őt néztem. – nem csak először a főzés most meg a tej. Meg az hogy hol barát, hol csábító vagy. Kész. Hány arcod van még Kellan Lutz? – hajoltam közelebb.

- egy arcom, de rengeteg érzésem. – felelte ő is közelebb hajolva. –és most mit érzel? – simítottam végig arcán. – azt hogy megcsókolnálak legszívesebben, de ha nem megyek most rögtön a mosdóba bepisilek. – ugrott fel ezzel a varázst megszakítva. Ám én mégis nevettem rajta. Elrakodtam gyorsan a nappaliba majd a szobám ajtaja előtt megvártam.

- már mész is? – kérdezte szomorúan. – igen, késő van. És a fiúk programot terveztek délutánra, szóval te is aludj. – pusziltam homlokon mire vaspántként fonta körém kezeit. – aludhatok veled? – nézett édesen a szemembe. – még nem. – mosolyogtam rá. – nem leszek rossz, léci. – könyörgött. – mindenkinél így próbálkozol? – nevettem el magam a cuki ám mégis vicces arca láttán.

- csak Loránál, de ő könnyen manipulálható. – felelte vállalt vonva. – lécííí, Chris. – nyafogott tovább.

- Lora, ő a …. – nem tudtam kifejezni magam meg fojtatni sem mivel közbevágott. – az unokahúgom és nem több mint négy éves. – ölelt magához. Az egyik pillanatban még érzetem majd nem érzetem a lábam alatt a talajt. Kellan úgy gondolta hogy ezzel meghatott így szó szerint bevitt az ágyba. Betakart majd cinkosan mosolyogva így szól:

- amúgy ő könyörög mindig hogy had aludjon mellettem ha otthon vagyok. Azt mondja olyan vagyok mint egy óriás plüssmackó.

Én csak tátottam a szám, meg persze hagytam hogy mellém feküdjön.

- levegőt is vegyél. És jó éjszakát. – mondta felém fordulva. Én szorosan a ball, ő meg a jobb felén feküdt az ágynak. Ő alig fél perc és már aludt is, míg én csak a plafont néztem meredten. Most mit tegyek? Beleszerettem ebbe a hibbantba. Megoldásra viszont már nem jutottam mivel elnyomott az álom.

Reggel a félhomályban úszó szobára ébredtem és mellettem az üres ágyra. Szép, ennyi volt az álom. Tudtam tudtam nagyon jól hogy minden pasi egyforma. Egyformán bunkók és csak a szex kell nekik. Mivel Kellan ezt nem kapta meg tőlem, így lelépett szó nélkül. Jobb is így. Szememet már szúrták a könnynek, de tartottam magam. Még utolsó reményszálba kapaszkodva körbejártam a házat. De mind hiába. Elkeseredésembe a konyhába mentem és pia után kezdtem kutatni. Persze hogy most sehol nem volt egy korbor vagy maradék sör.

- hogy dögölnél meg Kellan Lutz. – üvöltöttem majd úgy isten igazából kitört belőlem a sírás. Lábaim már alig bírtak el így a földre rogytam kínomba. Ott zokogtam tovább mikor is nyílt az ajtó…………………………

blogom első dijja! :'( :D

És a szabályok hozzá:

1. Elfogadja a díjat, aki kapja és megköszöni –hisz, mind etikusak vagyunk :D
2. Közzéteszi a blogján és büszke arra, hogy nem csak egyféleképpen tudunk szerelmesek lenni :)
3. Leírja, hogy számára milyen volt/van az első nagy szerelem - amire sokan mondják, hogy plátói, de ez nem igaz!
4. Tovább adhatja olyanoknak, akik szerinte tudják, mit jelent az a szerelmes történet, ahol nem csak dúl a láw :)

1. Köszönöm ezt a díjjat Szusinak, Nagyon Sokat jelent nekem! (L)(http://aszerelemkritikaja.blogspot.com/)
2. pipálva! :D
3. Első nagy szerelem! :D hm? Érdekes. Talán az oviban volt az. Kiscsoportban kezdődött. Együtt babáztam az egyik fiúval. majd utána már csak ketten játszottunk, kergetőztünk stb. Ez kitartott egész oviban. Mindig együtt játszottunk, hűen jött locsolni húsvétkor! :D De elsőbe kerülésünk után ez eltünt! Hát ennyit a nagy szerelemről. Azóta sem talált rám, csak egy novella ereéig. Meg olyat szeretek aki elérhetetlen. Ezt már jó ember tudja és mért tagadnám Totál, Oda-Vissza bele vagyok esve Kellmaciba! :D Aki nem ismerné alias: Kellan Lutz! :D
4. Kinek is menjen. Egypár embert Szusi már lefoglalt így én csak két embernek adom.
     Maynek: http://minutestomidnightbymay.blogspot.com/ mert az ő törijét érdemes olvani. Senki sem tud olyan érzelmesen irni, mint ő. És olyan magasra pakolni a lécet mint ő! Le a kalappal előtte!
    Amynek: http://love-on-the-linkinpark-stage.blogspot.com/ mert az ő storyja felborította az életem, jó értelemben csak. LP(L)MS(L). Tehát őt is érdemes olvasni!
és találtam egy harmadikat
   Myka: http://ericsaade-story.blogspot.com/ őt még annyira nem ismerem mivel most kezdtem olvasni, de remekül ír és a története órisási!

Hát ennyi lenne! Méegyszer Hatalmas Köszönet Szusinak aki ezzel a csodás díjjal megajándékozott!

Pussssss(L)
Kstev

UI: Őrzővédőimnek is Örök Hála és Hatalmas Cuppp! (L) Nektek meg annyit Hajrá ha olvasni akartok. Még 3 komi és jönne a Friss! Rajtatok múlik Minden! Pusssssssssssszi(L)

13. Mr. Magas és Szexi & Vakulány

Nos kedveseim itt is a kövi feji. Sajnálom hogy késtem, de...... Nem lényeg most itt van. Határ háááát nem is tudom. Egyezzünk meg újra 7ben! Utána Friss! Rajtatok múlik!

Viszont ezt annak a lánynak ajánlom aki már energiát nem kimélve rágta a fülim. Jelentem még a helyén van, egészben. Tehát neki lehet megköszönni! Én KÖSZÖNÖM!(L) És Drukkolok a vizsgáidhoz, sikerülni fogg! És azoknak is akik még valamiből vizsgáznak. Ügyesek legyetek!

Jó olvasást és komikkal öszintén!

Pusss(L)

Kstev

13 fejezet!

Christina

- legyen. – sóhajtottam nagyot. Hogy ebből mi fog kisülni, fingom sincs. Viszont Kellan arcát elnézve, nagy küzdelem lesz. Az a még hatalmasabb vigyor a nagy fején ezt sugallta.

- most meg mi van? – húztam fel szemöldököm, engem vizslató képe láttán.

- semmi, semmi. – kuncogott tovább majd belekezdett a bemutatom neked „a háznak mondott romhalmazt” című darabba. Mentünk szobáról szobára, emeletről földszintre. Igaz a lépcsővel megint akadtak gondjaim, de Mr. bele vagyok zúgva a házba és ezt rád is át akarom ragasztani Lutz, ezt is megoldotta. Közben pedig csak mondta, mondta és mondta.

- Kellan, kapsz még levegőt? – fordultam feléje hirtelen. Nem kicsit lepődött meg. – de kapok, csak… – hagyta félbe a mondatot. Kérdőn néztem rá mire ő a székre mutatott, ami a konyhában volt. Eléggé öregnek és roskatagnak látszott. Mármint a szék, nem Kell. Féltem ráülni, de más választás nem volt. Mármint a székre nem Kellan-re. Szék vagy a föld? Inkább a szék, bár a föld stabilabbnak hatott. Várakozón néztem rá mire rám emelte szomorú tekintetét.

- kapok levegőt. Csak tudod olyan rossz látni hogy téged ez egy cseppet sem érdekel. – hangja tele volt szomorúsággal. Ettől elégé elszorult a szívem. Már kezdtem megsajnálni, de ismét bebizonyította milyen hamis kártyás.

- és azt főképp imádom hogy ennyire manipulálható vagy. – vigyorgott rám. – húúúúú ajánlom hogy fuss mert véged van. – nem is az volt a dühítő hogy már megint hagytam magam befolyásolni. Nem, hanem az hogy Kellan mindezen jót nevetett. Végigkergettem az egész lakásban, de mikor a lépcsőn rohantam le eltűnt a szemem elől.

- Kellan, hol vagy? – kiáltottam. – Kellan ez nem vicces, gyere elő. – kezdtem pánikolni. – az istenért gyere már elő. – üvöltöttem akkorát hogy a saját hangomtól is megijedtem.

- keress meg. – jött a távolból a felszólítás. Némi bolyongás után újra megszólalt. – elégé hideg terepen tapogatózik kisasszony.

Semmi kedvem nem volt ehhez a bújócskához, főleg ebben a rémisztő házban. Ám az hogy Kellant kell megkeresnem némiképp feledtette velem a dolgokat.

- melegszik. – halottam meg a hangját mikor is egy ajtóra bukkantam. Kilépve egy teraszon találtam magam. Az a majom meg a távolban egy fára erősített függőágyon mosolygott rám. A búja zöld növényzet inkább emlékeztette egy erdőre mintsem egy ház kertjére. Lesz dolga ennek a féleszűnek ezzel a házzal. Lassan lépdeltem feléje miközben a forrósodik nagyon forrósodik kifejezést hallgattam. Odaérve melléje tényleg forrósodott a helyzet, nagyon is.

- tűz, tűz, tűz. – kiáltotta el magát ám mikor a szemembe nézett hangja egyből elhalkult. Isten lássa lelkemet eddig nem voltam szerelmes, de most igen közel állok hozzá hogy belezúgja Kellan Lutzba. Nagyon közel. Hirtelen tévedt tekintetem szájára. Nagyot nyelve és tekintetemet kissé elfordítva próbáltam életet lehelni magamba, csak hogy ne szegjem meg az egyességet.

- mellém bújsz? – kérdezte halkan és rekedten, ezzel engem is kijózanítva. Bólintottam majd próbáltam úgy mellé mászni hogy ne vágódjunk le. Persze hogy nem ment. Egyszer ő, egyszer én, utólag pedig az én jovoltamból mindketten a földön kötöttünk ki.

- szerintem maradjunk így. – súgta egy tincset eltűrve.

- elhiszem hogy tetszik, de nem valami kényelmes hogy rajtam fekszel. – feleltem az igazságnak némiképp ellentmondón. Bevallom igen tetszett hogy ilyen közel van, de veszélyes is volt. Miféle veszély? Hát hogy mégis elcsábulok és akkor tényleg ő nyeri meg a fogadást. Nem kell nekem hogy fényezzem az egoját. Meg hát nem kellemes ha egy 185cm-es tömény izom ember rajtad fekszik. Bár a meleg és védelem ami áradt belőle sokat dobott azon engedjek neki.

- szeretnél inkább te énrajtam feküdni? – kérdezte hamiskás mosollyal s persze hogy válaszom meg se várva fordított helyzetünkön.

- így jobb? – kérdezte nagyon közel ajkaimhoz.

- legalább levegőt már kapok. – válaszoltam kábultan. Teljesen lebilincsel a közelsége. Ilyenkor az agyam kikapcsol és céltudatlanul cselekszem. A szemei, ami persze rögvest rabul ejtették az enyémet, azokról már nem is beszélve. Nem tudom meddig feküdhettünk ott mikor megtörte a csendet.

- mesélj magadról. – kérte. Szívesen tettem volna, de nem kellemes a múltról beszélnem. Helyette a jól bevált cselhez folyamodtam.

- mit ne mondjak szép választás volt. Egy romhalmazhoz erdőt is vásároltál. Szép. – tapsoltam meg mivel már mellette ültem. Kényelmetlen és főképp nyugtalanító volt a közelsége.

- lenyűgöz a felismerő képességed és az hogy micsoda bravúrral tereled a témát. Szép. – ült fel most és kezdett el tapsolni.

- ó, micsoda bók. Ám az elismerés Emilyé, ő tanított. – büszkélkedtem mire még jobban tapsolni kezdett.

- akkor tapsoljuk meg a bölcs Emilyt is. – nevette. –ne gúnyolódj. – vágtam vállba. – mért azt teszem? – hajolt közelebb. Jaj ne már megint. Tudtam én, vele fogadni rosszabb, mint ha az ördögnek adnám el magam. De már nincs vissza út. – igen. – öltöttem rá nyelvem majd felállni készültem.

- hová mész? – nézett rám riadtan.

- haza, késő van. – feleltem de nem bírtam megmozdulni. Azok a szomorú szemek.

- és ha azt mondom nagyobb kincset rejt ez az erdő mint amit el tudsz képzelni, maradsz? – emelkedett fel ő is, majd derekam kőré fonta vasmarkait.

- maradj, ígérem nem érek hozzád ha nem akarod. – súgta s bizonyítás képen elengedett. Istenem ez a pasi a sírba visz.

- rendben, még tíz percet maradok. – fújtam ki hangosan a levegőt ezzel Kellan kezébe adva magam. Mint egy kisgyerek, akinek most váltották valóra az álmát, úgy derült fel az arca. Kezemet elkapva vonszolt befelé a dzsindzsásba. Komolyan, vele lépést tartani ilyen sűrű növényzetben kész élvezet. Még szerencse hogy fogat a kezem.

- állj. – torpant meg. – még nincs itt az idő. – fordult felém. – még öt perc. – nézett az órájára, majd hangos visszaszámlálásba kezdett.

Feszülten vártam vajon mi fog ebből kisülni.

- hunyd be a szemed. – nézett rám. Értetlenül nézhettem rá mire hozzá tette. – bíz bennem. – súgta. Persze hogy tettem amit kért. Becsuktam a szemem, ő megfogta a kezem és elindult. Morajlást halottam. Olyan mintha a szél játszana a vízzel. És sós, fülledt levegő tódult tüdőmbe. Hangosan is kiakartam mondani sejtésem de ekkor megállt, hátam mögé lépett majd egyenesen a fülemhez hajolt és ezt súgta: - nyisd ki a szemed.

Követtem az utasítás és még levegőt is elfelejtettem venni. Tényleg a tengert hallottam. De az a látvány ami elém tárult, semmi sejtéseimhez képest. A napnak nevezett vörös, izzó korongot a hatalmas mennyiségű víz éppen készült magába szívni. Ezzel rózsaszín, arany árnyaltokba festette át a mindig kék tengert. Csodás volt. Főképp hogy Kellan szorosan ölelt át. Néha a szél is megmutatta magát. De mégis csodás volt. Éreztem az egész testemet elöntő nyugalmat. Örökké tudnék így állni és csak lenni. Persze nem egyedül, hanem a mögöttem álló, néma félistennel, akibe sikeresen belezúgtam. De ezt ő nem tudhatja meg, sőt senki sem.

- és most nézd meg a házat. – súgta egy kis idő után. Felnéztem rá és elvesztem újra a kék szemekben.

- nem, nem engem. A házat. – fordított a helyes irányba. Még szerencse mert különben biztos hogy vesztettem volna. Nem láttam semmit, csak az erdőt.

- hunyd le újra a szemed és képzeld el. Képzeld el hogy egy hatalmas teraszon állsz. És ezt látod. - fordított vissza a tenger felé. Így már értettem. Teljesen.

- gyönyörű. – súgtam.

- de még mennyire hogy az. – súgta ő is.

- csodás lehet minden nap ezt látni. – mondtam megbabonázva és itt már irigy voltam Kellan-re. Míg én a városközpontban lakom, igaz kertes házban, de ez az élmény csak itt a tengerparton adatik meg.

- én is. – hangja nem volt több mint egy foszlány. Felnézve láttam ő engem néz nem is az elénk táruló csodát. Nem tudtam mit mondani. Feléje fordultam és vártam hogy megtörténjen. Nem érdekelt a fogadás, azt sem ha ezzel az egekig szökik az egója. Semmi, csak csókoljon már meg. Igen ezt akartam, erre vágytam. És ha most rögtön nem kaphatom meg felrobbanok. – tudtam hogy úgy sem bírod ki. – nevetett fel. Hogy mi? Nah itt józanodtam ki. itt ébredtem rá hogy tényleg, egyik sem különbözik a másiktól. Fájt hogy becsapott, hogy mégis engedtem a csábításnak és hittem ő más lesz. Azonnal kiszakítva magam öleléséből rohantam. Hova? Magam sem tudom csak minél messzebb tőle.

- hé Chris, várj. – kiáltott utánam. Először azt terveztem hogy megmondom neki a magamét, de az egyet jelente. Megadom neki azt az örömöt hogy lát kiborulni. És ezt többé egy pasi sem láthatja.

- vigyél haza, most. – néztem rá szigorúan a most szót erősen megnyomva. Vette a lapot és szó nélkül hazavitt.

- nagyon sajnálom, én nem így gondoltam. – szegte le fejét mikor már a ház előtt álltunk.

- jó éjt Kellan. – feleltem majd kiszálltam. Mike autója a feljárón parkolt. Remek itt vannak és lemerném fogadni hogy mind az ablakban kukkolnak. Csak ne gyere utánam. Ne nehezítsd meg a dolgom. Fohászkodtam, de ma nem pártolt mellém az isten.

- Chris. – kiáltott utánam. Én csak meneteltem tovább. – az francba várj már meg. – üvöltött utánam mitől engem hirtelenjében kapott el a düh.

- mégis miért? – kérdeztem dühtől füstölögve majd feléje fordultam. Amire éppenséggel nem számoltam hogy már a hátam mögött áll. Így egyenesen a mellkasának ütköztem.

- ezért. – súgta majd lehajolt és úgy csókolt mint aki most teszi ezt velem utoljára. Az egész testem, szó szerint beleremegett ebbe a csókba. Szédültem és még, még többet akartam belőle. Öntudatlanul fontam karjaim nyaka köré és bújtam még közelebb hozzá. Csókunk egy percre sem szakadt meg. Minden érzelmet, gyengédséget, vadságot amit el lehet képzelni, ebbe a csókba sűrítettünk. Végül egymásnak támaszkodva próbáltunk lenyugodni.

- sajnálom. – súgta arcom simogatva. – nem akarlak elveszteni. A fene se tudja de többet jelentesz már most mint az eddigi összes lány. – nah igen erre mondanánk a lányokkal hogy nyáááááál, nem is kevés nyál. De ha ezt valaki a szemedbe mondja és közben úgy néz rád hogy menten felgyulladsz. Egyből másképp gondolod.

- elvesztetted a fogadást. Tehát én nyertem. – vigyorogtam rá. – boszorka. – súgta majd újra megcsókolt. Ez jóval rövidebb és nyugodtabb csók volt. De csak nem akartam elengedni. És amint láttam ő is így volt.

- már úton kéne lennem New Yorkba. – mondta mosolyogva. – és mi tart vissza? – kérdeztem kihívón. –most ezt ugye csak viccnek szántad? – kérdezett vissza azzal a nézéssel ha most nemet mondasz, véged. Egy kis ideig gondolkodtam mit is mondja, végül semleges választ adtam.

- miattam nem kéne. Én ennyit nem érek. – hajtottam a fejem. Szó nélkül ölelt magához és ölelt úgy mintha ez lenne az utolsó alkalom.

- többé ezt ne mond, se nekem, se senkinek. Igen is sokat jelentesz nem csak nekem, hanem a barátnőidnek, a srácoknak és gondolom a családodnak is. – mondta majd egy puszit nyomott a fejemre. Hittem neki. Ami az ő és a srácokat illet. De hogy a családomnak? Abban kételkednék.

- aludnod is kéne. – simítottam végig arcán, terelés képen. – pihend ki magad, New York megvár. És amint említetted már nincs ki parancsolgasson. – mosolyodtam el ezzel egy kis bátorságot és nyugalmat kölcsönözve neki.

- igazad van. – mondta és végre ő is elmosolyodott. Én kész voltam elengedni, de ő nem. Álltunk, néztük egymást mikor nyílt az ajtó.

- fiatalság sokáig szobroztok még kint? – lépett ki Mike. Hirtelen pördültem meg Kellan kezében. Mintha az apám kérne számon. Oké, jól áll neki ez a szerep, de ki hatalmazta fel erre? Tudtom szerint senki. Főleg nem hogy utánam szimatoljon.

- öhm, nem már megyek is. – dadogta Kellan. Mi van? Ő most tényleg betojt? Tényleg megijedt Miketól? Na ne. Arcára nézve ezt láttam amitől nevethetnékem támadt.

Ott álltam vagy öt perce a döbbent Kellanel, a nevetését visszafojtott, komoly képet próbáló Mikeal. Mikor magamhoz vettem az irányítást.

- öt perc és megyünk. A többinek meg mond meg hogy ha nem hagyják abba az ablak nyalogatását, holnap neki is láthatnak letakarítani azt. – osztottam ki az utasítást majd visszafordultam a szoborhoz. Amint az ajtó csukódott, úgy kelt életre Kellan.

- még szerencse hogy nem az igazi apád. – fújta ki hangosan a levegőt. – te most tényleg beijedtél tőle? – néztem rá röhögésre készen.

- marha vicces, de igen. – mondta ki hangosan amitől tartottam.

- marha az te vagy ha félsz tőle. – simítottam végig mellkasán. – de ha már itt tartunk hol fogsz aludni? – néztem fel rá mindenre elszántan. Nyelt egy nagyot, amit jó jelnek vettem. – szerintem bármelyik szálloda befogadna még ilyenkor is. – nézett órájára hogy némiképp álcázza zavarát.

- de? – kérdeztem újra. – mond ki te. – pöccintette meg orrom. Ez a kis gesztus is felért egy hurrikánnal. Istenem ez nem lesz így jó.

- inkább te. – húztam végig kezem újra felsőtestén. Tetszett neki, nem is kicsit. – mért kell neked folyton harcolnod és hergelned? – súgta a fülembe miközben gyengéden de beléharapott. A francba a szabályokkal és az egész élettel én ezt nem bírom. Mint egy vércse úgy ugrottam Kellanak és faltam csodás száját. Bele-bele harapva, olykor szívva hol az alsóba hol a felsőbe. Még saját magamon is meglepődtem.

- itt alszol? – kérdeztem meg elválva ajkaitól, ám egy centivel sem távolabb tőle. Egy bólintás volt majd kézen fogva indultunk befelé. Ám az ajtó megint inába szállt a bátorság.

- és mit fognak szólni a srácok? – nézett rám rémülten. – ha jól viselkedsz, egyben hagynak. – pusziltam meg majd kitártam az ajtót és belöktem rajta Kellant. Érdekes nap volt és még nincs is vége. Úgy ahogy Kellan én is vártam mit fognak szólni a srácok. Főleg Mike és Chester véleménye számított meg persze a csajoké. Sokáig viszont nem is kellett várnunk. Már jöttek is. Szépen sorba. Mike mindenkit beterelt a nappaliba és végül megkezdődött a kérdezz-felelek. Szigorúan csak úgy hogy ők kérdeztek Kellan válaszolt Szegény srác, csodálom nem futott rögvest el mikor meglátta őket. Az viszont büszkeséggel töltött el hogy a fiúk, szerepükhöz lévén, mint a bátyáim, öcséim kérdezték ki. viszont Mike kérdése után néma csend telepedett a szobára. Mindenki hol engem, hol Kellant, hol Mikeot nézte. Hogy mért is? Csupán csak egy kérdésért ami a következőképpen hagyta el bátyám száját…………………….

12. Mr. Magas és Szexi & Vakulány

Mivel tudjátok nagyon jól hogy vaj szívem van, nah meg mivel összegyült a 7 komi itt is a friss! Ezt a fejezetet azon lánykáknak ajánlom akik a héten vizsgásznak! SOK SIKERT NEKETK Én DRUKKOLOK! ÜGYESEK LEGYETEK, EGY KALAPPAL! Remélem szerencsét hoz ez a feji és a szorításom értetek! Tehát ez a Tiétek! Határ, hm? Vizsgákra való tekintettel újra 5, de ha több lesz azt se bánom. Viszont egy kérés. Aki ha névtelenül is ír, mivel nincs Google fiókja, az igazán irhatna a végére nevet, ha nem nagy kérés. Így tudom kinek legyek hálás! Köszönöm!(L)

Jó olvasást! És NEM vagyok átlátszó! :D Csak vajszívű! :D

Pussss(L)
Kstev

12 fejezet!

Christina

- Kellan. – kiáltottam utána. – igen? – fordult vissza hozzám.

– köszönöm. – súgtam. Erre egy szívdöglesztő mosoly volt a jutalmam majd beszállt az autóba. Feszülten vártam mikor hajt el. Felbőgette a motort végül elindult. Alig ért el a szomszéd házig mikor visszatolatott. Kipattant az autóból, s felém vette az irányt.

- itt hagytál valamit? – kérdeztem meglepetten. Míg felém lépdelt volt időm kicsit jobban szemügyre venni. Az összes izma egyszerre mozgott. Mackós de mégis szexi volt a járása. Olyan ember aki tudja mit akar. És ezt be is bizonyította pár percen belül. Elém lépett és se szó se beszéd ajkaimra tapadt. A hirtelen jött érzéstől mozdulni sem tudtam, nem hogy még eltoljam magamtól. Őrült, szenvedélyes és már óvó csók volt. Karjaimat önkéntelenül fontam nyakára és nyomultam közelebb. Ahogy testünk összeért a villámok ismét cikáztak. Istenem, hogy lehet egy férfi ennyire áááááááá. Már a szavakat sem tudom kimondani. Hirtelen lett vége. Túl hamar. Ne, én még akartam ezt. Nagyon. Azt hogy kiért húz a szívem még mindig nem tudom eldönteni. De ha a két csókot összehasonlítom, akkor Kellan. Igaz Chesterében is van valami, valami különös. Benne is megvan a féltés és óvás. De Kellan, ő más. Furcsa gondolataimból az engem vizslató kék szemek zökkentettek ki.

- sajnálom az elhalasztott találkozót és hogy ennyit várattalak. – mondta szelíden és szemében az igazságot véltem felfedezni. Aj ez így nem lesz jó. Egyre jobban és jobban belehabarodok. Jól van Chris, szépen lassan lépj hátra egy lépést. Épeszűen kell gondolkodnod. Szóltam magamra, de ami ment elméletben, gyakorlatban csődöt mondott.

- de mivel ma fáradtak vagyunk mindketten, javaslom holnap kerítsünk rá sort hogy megbeszéljük. – nyomta homlokát enyémnek.

- ühüm. – ennyit tudtam kinyögni.

- délre érted jövök. Megebédelünk és megbeszéljük a dolgot. Jó éjt angyalom. – nyomott egy puszit számra majd elindult a kocsi felé.

- és mi lenne ha itt aludnál?- hirtelen csúszott ki számon, így vissza se tudtam már szívni. Erre a mondatra megtorpant majd egy csábos mosoly kíséretében megjegyezte:

- szívesen tenném, de Chester barátod nem igen örülne neki.

- igaz, akkor holnap. Jó éjt. – intettem oda majd megvártam míg elhajt, végleg.

Ám mikor az ajtón szeretem volna bejutni akadályba ütköztem. Pontosabban szépen fellöktem ezt a féleszűt.

- te hallgatóztál? – tettem csípőre kezem.

- hát, úgy is mondhatjuk. – vigyorgott majd felém nyújtotta kezét. – segítenél? – kérdezte szem rebegtetve.

- nem. – rivalltam rá majd eltrappoltam mellette.

- Chris kérlek. – üvöltött utánam. – akkor sem, még ha hason csúszol. – öltöttem rá nyelvet majd bementem a fürdőbe. A zuhany némiképp csillapított száguldó szívemen és felhevült testemen. Viszont alig léptem ki a kabinból, üvegcsörömpölésre lettem figyelmes. Septibe tekertem magamra a törölközöm majd a hang irányába kezdtem rohanni.

Chester feküdt a földön, mellette mindenhol törött üvegdarabok.

- mi a fészkes fenét műveltél, te idióta. – dörrentem rá, majd ahogy tudtam felhámoztam a földről. Eltámogattam a székig és még időben fogtam meg a törölközöm széllét.

- ennek meg Kellan barátod nem örült volna. – vigyorgott majd kezét végighúzta az anyag szélén.

- fogd be. – csaptam kezére majd mellé ültem. – nah mesélj, mért is hallgatóztál és most mért a földről kapartalak fel? – tettem fel kérdéseim.

- biztos ebben a ruházatban akarsz velem társalogni? – kérdést kérdésre. De valljuk be igaza van, megint.

- rendben, két perc, addig meg sem mozdulsz. – figyelmeztettem. Ő bólintott, én pedig elrohantam átöltözni. Félek egyedül hagyni, mert a végén nagyobb baja lesz mint egy bokaficam.

Mire visszaértem, így is már a kanapén feküdt.

- így kényelmesebb. – mentegetőzött mielőtt megint le nem cseszem. - oké, feltakarítom a kupit amit okoztál, hozok valami kaját és utána mesélhetsz. – mondtam majd a konyha felé vettem az irányt. Összedobtam pár szendvicset meg töltöttem tejet.

- uram a vacsora tálalva. – tettem le a dohányzóasztalra a tálcát, majd a üvegszilánkokat mentem felseperni.

- mi vagyok én macska? Tudod mikor iszom én azt meg. – fintorgott a tejes pohár láttán. – sajnálattal közlöm Mr. finnyás Bennington Úr. Nem tartok itthon alkoholt. Ugyanis én leszoktam. – mondtam az igazságnak megfelelően. Az üveg a kukába, én meg Ches mellé a kanapéra landoltam.

- és akkor mi volt az az ivászat tegnap meg az érkezésünk napján? Hölgyem. – találta fején a szöget, ismét. Mikor lett ez a féleszű ennyire éles látású? Töprengetem majd jobbnak láttam  védelemre kelni.  

- az csak egyszeri vagyis most már kétszeri alkalom volt. – hajtottam le a fejem, mintha az apámnak vallanék színt. Ennyit arról hogy megvédem magam.

– de bármennyire is nem sajnálom, nem szolgálhatok mással. Vagy ezt iszol vagy csapvizet. – tartottam elé a tejet.

- ám legyen. – vette el a poharat majd egy koccintás után beleivott. Az a képet kellett volna látni. Mint akinek a fogát húzzák.

- de ez ellen biztos nincs kifogásod. – raktam elé a sonkás szendvicset. Abból még az én részemet is felfalta majd lehúzta a maradék tejet.

- hé. – löktem oldalba. – az az én részem volt. – vettem fel a durcás arcom. – csak azért mert isteni volt, de várj mindjárt csinálok neked. – emelkedett fel. – már csak azt kéne. – nyomtam vissza. – inkább töröld le a cicabajszot. Az eredetit jobban díjaztam, s szerintem a többi csaj is. – mutattam szájára. – segítesz? – kacsintott rám. – tudtom szerint ahhoz nem kell a lábad, és a kezed még épp. – hangsúlyoztam ki a még szócskát majd lepakoltam az asztalt.

- tényleg tetszett? – kérdezte amint visszatértem. – igen, de most nem én beszélek hanem te. – ültem be a fotelba majd feléje fordultam.

- látom nem úszóm meg- sóhajtott színpadiasan. – nem bizony, de ne húzd az időt inkább kotyogj. –sürgettem. Fáradt voltam már, de ezt ma mindenképp tisztáznunk kell.

- eddig azt hittem te vagy az akire vártam. De mivel te többször közölted hogy többet nem igen érzel irántam mint testvéri szeretet. Bár a csókod nem ezt sugallta nekem. – mosolyodott el. – de beszéltem Gigivel. Jól a fejemre pirított a csaj, de jogos volt. Viszont utána elgondolkodtam a dolgokon. Kettőnkön. – hajtotta le fejét. – rájöttem a barátságod többet ér mint bármi. Azért is jöttem ide hogy ezt megbeszéljük. Tudom hogy rá két hetére, de nem volt időm. Mike egy hajcsár és nem mellesleg maximalista. De hát nélküle nem tartanánk itt ahol most tartunk. Viszont ez most itt nem érdekes igaz. – nézett rám újra. Szemében rengeteg érzelem kavargott.

– megértettem a lényeget. Neked is ugyanannyira fontos ez a kapocs köztünk mint nekem. Képes vagyok elfogadni hogy a tesód vagyok. Egy feltétellel. Vagyis kettővel. – mondta majd arcán huncut, mindenre elszánt mosoly jelet meg.

- halljam. – mosolyogtam rá vissza. Bevallom nagy kő esett le a szívemről hogy nem nekem kell meghoznom a döntést. Képtelen lennék rá. Nem tudnék köztük dönteni, nem menne. Rengeteget agyaltam ezen és mindig oda jutottam ami az egyikbe megvan a másikba nincs, de ettől függetlenül az egyiket ezért a másikat azért szeretem. Igaz Chesterrel is ott az a bizonyos bizsergés, ám ahogy ő mondta a testvére szál erősebb. Kellan. Hát ő egészen más tészta. Ő lehet az akire én vártam, de nem ismerem és félek is megismerni. Félek az újbóli csalódástól, tehát várok. Mire? Arra hogy ő lépjen, úgy ahogy Chester.

- föld hívja Christ, hallasz? – telegetett előttem Ches. – persze, hol is tartottunk. – ráztam meg fejem.

- a feltételeimnél. – húzta ki magát büszkén. – igen, szóval mondjad. – ásítottam nagyot. – ígérem nem tartalak már fel sokáig, csak elmondom. Ráérsz holnap választ adni. – emelte fel kezeit. – Ches bökd már ki! Hulla vagyok. –kiáltottam rá.

- jól van na, nem kell leharapni a fejem. – mormogta mire még dühösebben néztem rá.

- szóval. Ha nem az öcséd, hanem a bátyád lehetek. És ha segítesz becserkészni a szöszi ápoló lánykát. – nézett rám harminckét fogas vigyorral.

- sejthettem volna. – sóhajtottam nagyot.

– feltétel elfogadva bátyus. Ám ami a szöszit illeti. Abban nem igen tudok segíteni. Szóval hajrá nagyfiú és most fekvés. – nyúltam hona alá majd ahogy az erőm engedte becipeltem a szobájába.

Alaposan betakargattam majd lelkére kötöttem hogy nehogy felkeljen egyedül.

- és ha wc-re kell mennem? – kérdezte boci szemekkel.

- tartsd vissza reggelig. – paskoltam meg vállát majd ott hagytam. Hulla fáradt voltam, így amint bezuhantam az ágyba már aludtam is.

Sajnos túl hamar lett reggel. Vagyis a napból ítélve, ami éppenséggel pont a szemembe tűzött, már délelőtt. Nevetés és beszélgetés szűrődött kintről, ám erőm nem volt felkelni. Fejemre húztam a takarót majd aludtam volna tovább mikor valaki rám vágódott.

- Emily, letojom mennyi ideje is vagy a barátnőm. Ha öt másodperc múlva nem szállsz le rólam, esküszöm nem állok jót magamért. – dühöngtem.

- jól van, te tudod. Viszont akkor nem is mondom el amiért jöttem. – kászálódott le rólam. Annyi lélekjelenlétem még volt hogy elkapjam a pólóját és berántsam magam mellé az ágyba.

- nah csicseregj madárka. – bújtam ki annyira a takaró alá hogy lássam.

- semmi különös csak szerintem jobb ha tudod hogy Mr. tökéletesen szexi Lutz kint vár rád a nappaliban. Amúgy hogy aludtál? – mosolygott rám mint aki csak az időjárást közölte velem.

- micsoda Kellan itt van? – ültem fel azonnal. – és te nem keltettél fel engem? – fordultam feléje.

- egy:nem tudtam hogy keltenem is kéne téged. Chest jöttünk megnézni. Kettő:mi az hogy Kellan? Mi történt itt amiről én nem tudok? – vágta csípőre kezét és engem nézett azzal, ha most azonnal nem dalolsz véged van nézéssel.

- semmi különös. Elhívott ebédelni hogy megbeszéljük a……..- itt már nem tudtam fojtatni. Emily olyan dühös lett, én pedig szégyelltem magam. Ő még ezt se tudja. Sőt senki sem. Csak Gigi sejt valamit. Milyen barátnő voltam.

- a mit? – fonta karjait össze mellkasán majd lábával dobolva, türelmetlenül várt.

- nem lényeg, vagyis térjünk rá vissza később. – ugrottam ki az ágyból majd Emilyt magammal rántva az ajtó felé vettem az irányt.

- megmondanád neki hogy tíz perc és kész vagyok. – löktem kifelé az ajtón. – vagyis nem, segíts mit vegyek fel. – rántottam vissza majd az ajtónak támaszkodva próbáltam értelmesen  gondolkodni.

- hé-hé. – vette kezei közé arcom. – Chris nyugi, ez csak egy ebéd. – csitított. Percek alatt pánikoltam be úgy mint még soha.

- istenem teljesen kiment a fejemből. Most mit csináljak. –kezdtem fel alá járkálni.

- először ülj le mert már én szédülök, meg a végén rosszul leszel. - nyomott le az ágyamra. – másodszor, hova mentek? – nézett rám kérdőn, de halálos nyugalomban.

- fogalmam sincs, ebédelni. Ennyit mondott tegnap. – válaszoltam s kezdtem én is megnyugodni, lassan de biztosan. Míg én magammal voltam elfoglalva hogy némiképp elcsituljak, Emily viszont a szekrényem előtt állt és nagyokat hümmögött.

Pillanatokon belül kezében egy fehér strandruhával fordult felém.

- ez tökéletes lesz és még nem is sülsz bele, ha esetleg sétálni is mentek. – magyarázta. Hogy hol találta ezt a ruhát magam sem tudom. Nyakamat mertem volna rá tenni ez nem az enyém.

- a szád tátása helyett igazán öltözhetnél, órákig nem vár a herceged. – szidott le majd egy gonosz vigyor megejtése után magamra hagyott. Magamra kaptam a fehér csodaruhát majd egy gyors vizslatás a tükörben. Kifésültem a hajam, lehelet parfüm, fülbevaló a fülembe, végül magamhoz vettem a kistáskám. Nagy levegőt véve léptem ki. Szívem szerint lapos talpú cipőt húztam volna, de Em nézése a magas sarkos részhez vitt. És még had szabadjon megjegyeznem a rám tapadt hét szempárt is. Túl feltűnően vizslattak és engem zavart.

- bocsánat a késésért, de hosszú napom volt tegnap. – magyarázta majd felnézve elvesztem csodás szemeibe.

- megvan bocsájtva. – vigyorgott majd karját felém tartotta. – mehetünk? – kérdezte olyan lágyan hogy azt hittem ott olvadok el. egy bólintásra futotta majd belékaroltam, s onnantól a világ megszűnt.

Ha valaki a nevemet kérdezte volna, nem tudtam volna elmondani. Azt hogy miképp kerültem egy tengerparti vendéglő teraszára, meg főképp nem. Csak a víz zúgása ahogy a szél felkorbácsolja hatalmas hullámokba az égszínkék vizet, a sós, meleg levegőt. És az előttem ülő félistent érzékeltem.

Arról hogy mit magyaráz nekem éppen, halvány gőzöm sem volt. Viszont az ahogy tette, minden egyes mozdulat, halvány mosolya, izgatottan csillogó szemei, teljes mértékben eljutott agyamig és mélyen belém vésődött.

- szóval van kedved megnézni? – jutott el a fülemig az első értelmes mondata.

- micsodát? – kerekedtek el a szemeim. Hogy tudd valaki ennyire elvarázsolni, hogy mindenről megfeledkezzem?

- a házat amit vettem? – könyökölt fel az asztalra.

- öhm, persze. – vágtam rá.

- égész biztos hogy jól vagy? – hajolt közelebb. Ha ilyen közel jössz, akkor már nem. Akartam mondani helyette csak egy ühümre futotta.

- akkor menjük, estére New Yorkba kell érnem. – szomorodott el majd kikérte a számlát, fizetett végül mentünk.

A part mentén hajtottunk végig. Hol nagyobb, hol kisebb nyaralók, családi házak színesítették az egyhangú homokot. Ki építkezik közvetlen a tenger mellé? Gondolkodtam el. Oké a nyaralót még megértem, de hogy állandó szállása. Nekem képtelenségnek tűnt. Már vagy fél órája úton voltunk mikor Kellan leparkolt egy háznak nem mondható valami mellett.

- hát ő lenne. – nézett valósággal csodálattal egy bontani való viskó felé.

- ez ház, nekem sokkal jobban tűnik romhalmaznak. – osztottam meg véleményem mire mérgesen nézett rá.

- az új otthonomról beszélsz, nem tűnt fel. – ripakodott rám.

- te képes voltál ezt megvenni. – böktem fejemmel a „ház” irányába.

- képzeld igen, de hidd el ha látod belülről nagyobb varázs a lesz mint így. – vidult fel arca majd szó szerint kirepült az ajtón. Átjött az én felemre és kirántva vonszolt maga után. Ha nem tudnám hogy éppen egy huszonhat éves srác fogja a kezem és húz befelé egy romokba lévő házba, simán azt hinném hogy gyerek. Csak az arcára kell nézni. Egyből nem tűnik olyan nagynak és fenyegetőnek. Kellan a zárba helyezte a pici kulcsot. Az ajtó nyikorogva de kinyílt. Tisztára mint egy horror filmbe. A küszöbön szó szerint megtorpantam.

- én ide be nem megyek. – ráztam meg fejem hevesen.

- akkor viszlek. – kapott karjába majd meg sem állt velem a helyiség közepéig. – tegyél le te barom. – csapkodtam de mind hiába. Ő csak tovább menetelt velem egyenesen a roskatag, szinte már porladó lépcső felé.

- ne, Kellan könyörgöm tegyél le, le fog szakadni a lépcső. – pánikoltam be s úgy véstem kezem a hátába hogy hangosan felszisszent.

- Chris, nyugi. Már fenn is vagyunk. – állított talpra majd egy kicsit megrázott. – bocsánat én csak…….- itt már nem tudtam fojtatni, elszégyelltem magam. – semmi baj. – húzott magához közelebb. Néma csendben burkolózva álltunk ott vagy öt percig. Kissé felengedve megnéztem mit tettem vele. Apró piros csíkok díszítették hátát.

- sajnálom. – hajtottam le fejem ismét. – csak picit fáj, de könnyel kiengesztelhető vagyok. . vigyorgott sejtelmesen. Tudtam mire céloz. A szikrák ismét pattogni kezdtek és én újra elvesztem. Hagytam hogy ajka az enyémhez érjen. Hogy először csak gyengéden, kényeztetőn vegye birtokba. Majd bebocsájtást kérve számba, vad táncba hívja nyelvem. Bármi mást is megtehetett volna velem, de neki elég volt ennyi. Ki tudja meddig? Mi van ha többet akar? Mi van akkor ha megadom neki és ő meg csak úgy tovább áll, kipipálva a nevem a noteszában. Nem ezt nem engedhetem. S azzal a hévvel amint a felismerés elért, azzal rántottam ki magam a kezei közül és léptem tőle messzebb.

- ebédről volt szó és beszélgetésről. – emlékeztettem. – nos az ebéd megvolt. Tehát térjünk a tárgyra. – kutyorodtam le a földre. – itt? – nézett rám Kellan furcsán.

- igen, itt. – válaszoltam szilárdan. – nekem. – ült le velem szembe.

A csend ami beállt köztünk, kínos volt. Én a ball falat, ő a jobbot tüntette ki figyelmével. Nevetséges amit művelünk, nem igaz? Dehogyisnem. Rajta Chris, kezdj neki. Szóltam magamra.

- mért pont ez a ház? – tettem fel egy lényegtelen, de nekem mégis fontos kérdést. Ő is furán nézett rám de mégis szólásra nyitotta a száját.

- nem tudom, tetszik. Beleszerettem az első pillanattól fogva. – mondta egyenesen a szemembe nézve. Itt már tudtam nem a házról hanem rólam/rólunk van szó.

- de hisz nem is ismersz. – csúszott ki a számon. – számít ez valamit. Akkor is elbűvöltél. És ha már itt tartunk szeretnélek, nagyon szeretnélek megismerni. – csúszott közelebb. – mikor ott az utcán találkoztunk. Volt valami a szemedben ami vonzott. És az ahogy a közelségemre reagáltál. És hogy nem sikongattál hanem szinte hűvösen bántál velem, még jobban elbűvölt. – súgta egyenes a szemembe, orra pont súrolta az enyémet.

- soha nem találkoztam még hasonlóval mint te. – simított végig arcomon. – egyezzünk meg. Megengeded hogy jobban megismerjelek, cserébe én nem csókollak meg addig míg te nem veszel rá. – hinni akartam neki, de valahogy nem ment.

- és mi rá a bizonyíték? – kérdeztem. – nah meg ez tetszik. Gyanakvó vagy és nem ugrasz egyből bele a dolgokba. Ügyes. – mosolygott elismerőn. – bizonyíték,hm. – dörzsölte meg állát. Vártam mikor rukkol elő egy frappáns szöveggel, de nem tette. Helyette újra számra tapadt. Vad, szenvedélyes és már-már kétségbeesett csók volt.

- bizonyíték nincs rá. De ellen fogok állni a kísértésnek. Tudod mért? Mert ez egy kihívás és imádom a kihívásokat. Meg amint már említettem szeretnélek megismerni. Ha az kell hozzá hogy ne csókoljalak meg, ki tudja meddig. Megteszem. – zihálta majd magával rántva felálltunk a földről.

- áll az alku? – kérdezte hamiskás mosollyal arcán, s felém nyújtotta jobbját. Én csak álltam és nem hittem se a fülemnek, se a szememnek. Válaszomat várta, de én nem tudtam megszólalni. Mikor már elégé idegesítő volt a csend és főképp Kellan türelmesen várakozó ám mégis vizslató tekintete. Így szóltam………………………..

11. Mr. Magas és Szexi & Vakulány

Hát nem igen jött össze ez a meglepetés, de HÁLÁS vagyok ennek az öt emberkének aki irt! Köszönöm! Nektek és főleg a türelmetlenebbeknek itt is a kövtkező fejezet ahogy igértem még hajnal előtt :P
Fogadjátok sok szeretettel. Nem volt könnyű dolgom, mivel meginogtam. Tudjátok a LPvirús fertőz nagyot, főleg Chester téren. De ez itt és most nem érdekes.

Jó olvasást és amiért csak öten irtatok, akiknek Köszönöm Nagyon! Határ 7! Utánna Friss! Hajrá!

Pusssss(L)
Kstev

11 fejezet!

Christina

Nem tudtam eldönteni hogy most képzelődöm e vagy valóság amit látok. Becsuktam, kinyitotta, becsuktam majd újra kinyitottam a szemem. Csak ott volt. Hanyagul az oszlopnak támaszkodott. Arca elgyötört volt és látszott nagyon fáradt lehet. Ám a szokványos mosoly most is ott csüngött arcán. Vajon mit keres itt? Szemeit hirtelen emelte rám. Végigvizslatott majd szemeimet fogva tartva így szólt:

- szia. – egyetlen egy szó épp elég volt hogy a jól ismert bizsergés, régi ismerősként köszöntsem. Szívem vadul kalapált a légzésem pedig egy percre kihagyott mikor ellökte magát és elindult felém. Mondj már valamit te szerencsétlen! Szóltam magamra, de agyam csak nem akart engedelmeskedni. Két lépéssel átszelte a köztünk lévő távot, majd megállt közvetlen előttem. Illata azonnal orromba férkőzött és mint a köd telepedett le agyamra. Végignézve arcán felfedezte a szeme alatti karikákat és egy kevés ránc is megbújt a szemei sarkában, homlokán. Fáradt, messziről de így közelebbről még jobban lejön. Vajon mit keres itt? Mért jött? Mért nem olvastam el azokat a vacak smseket, akkor most felkészültebb lettem volna.

- mi…mit keresel itt? – nyögtem ki az első, értelmesnek nem mondható mondatot.

- nem vetted fel a telefont, nem válaszoltál az smsekre. Így eljöttem mert azt hittem baj van. – magyarázta végigsimítva arcomon, majd szemei megállapodtak számon. Ettől a pillantástól nekem megjelent egy kép. Az a csók, ott a műteremben. Szédülni kezdetem és szívem újabb vágtába kezdett. Önkéntelenül nyaltam meg szám és merengtem el a régi szép emléken. Kellan ezt megmosolyogta majd fülemhez hajolt.

- hiányoztál. – súgta majd nyakam vette birtokba. Mondani akartam hogy nekem is, de ekkor beugrott az ígéret és az hogy nem tartotta be. Nah, nem. Ebből nem eszel. Nem fogok a karjaidba omolni és megbocsájtani.

Nagyot lökve rajta szabadította ki magam a bűvköréből. Majd amilyen nagy léptekkel tudtam befelé vettem az irányt. Persze hogy követett. Míg nem kapja meg amit akar nem is fog békén hagyni. De ebből nem eszel. Pontosabban belőlem nem eszel. A dühtől és persze a lénye okozta hatástól remegő kézzel halásztam elő a kulcsot, majd persze hogy nem sikerült a zárba helyeznem. Hangos csörömpöléssel esett a földre én pedig elvesztve az önuralmam. Homlokom az ajtónak nyomva mélyeket próbáltam lélegezni. Bábuként hagytam hogy maga felé fordítson és mélyen a szemembe nézve belekezdjen a mentegetőzésbe.

- sajnálom hogy nem jöttem hétfőn. Jacob nem engedett. Zsarnokként fotózásról, interjúra, vörös szőnyegre és kitudja még mi mindenre küldött. De tegnap megelégeltem és felmondtam neki. Autóba ültem és meg sem álltam idáig.

Hinni akartam neki, veszettül. De nem ment. Túl sokan sebeztek meg ezzel hogy majd ekkor meg ekkor megbeszéljük és soha nem beszéltük meg. Valaki simán le is lépett utána, valaki mint most Kellan rá két hetire bukkant fel és szerette volna a fojtatást. Akkor hülye voltam és belementem. De tanultam a hibáimból.

- szeretnék neked hinni. És jól esik hogy áldoztál értem. Látszik hogy fáradt vagy, de…. – mondtam majd lehajtottam a fejem. Nehéz volt a fojtatást és főleg a szemébe mondani az igazságot. Láttam rajta hogy ő még reménykedik. Ugyan úgy mint Chestert, Kellant sem akartam megbántani. Feszülten várt. Agyamban végigfutattam a lehetőségeket mikor egy autó parkolt le a ház előtt.

Mindketten arra kaptuk a fejünk. Kellan, de talán én voltam az aki jobban meglepődött. Chester volt az. Gyors léptekkel haladt befelé. Ám mikor meglátta párosunk megtorpant. Te jó ég! Bele se merek gondolni hogy most éppen mit gondolhat. Főleg úgy hogy Kellan karjai szorosan a derekamon nyugodtak. Próbáltam lesöpörni, de már feleslegesen. Ches hátraarcot vett. Ó ne!

- Ches várj! – kiáltottam és szó szerint kirántva magam a vasmarkokból futottam utána. De ő csak nem állt meg.

- Chester kérlek, várj. – üvöltöttem most már és eszeveszetten rohantam, csak el ne menjen.

- és ugyan mért. – fordult egyszer csak meg hirtelen, villámokat szóró szemmel. Nah ezt nem akartam. Magam sem tudom már mit akartam. Csak álltam ott vele szembe, még mindig a dühös szemeket nézve.

- nem az amire gondolsz. – súgtam.

- kár volt ezzel a szöveggel jönni. Csak tudod nem hittem volna hogy pont egy nyálas, filmsztárral, főleg egy vámpírficsúrral henteregsz majd, miután délelőtt engem csókoltál. – mondta s szemében a dühöt felváltotta a csalódottság és a bánat.

- én nem henteregtem senkivel. – válaszoltam sértődötten.

- ó nem, akkor mit keres ez itt. – bökött fejével Kellan felé.

- ennek az eznek van neve is. – indult meg felénk Kellan. Ajaj, ebből még verekedés lesz. Most kéne Mike, de a telefonom a táskámba van. A táskám, meg hát az ajtó előtt. Ha itt hagyom őket még tényleg egymásnak esnek.

- tényleg? – vigyorgott Ches. – nah és micsoda? Várj kitalálom. Majomparádé. Leginkább arra hasonlítasz. Vagy esetleg izomagy, szteroid bomba. – kezdte el gúnyolni Kellant. Persze hogy a másik fél sem bírta ki hogy ne szóljon vissza.

- te beszélsz kis giliszta. Néz már magadra. A legkisebb szél is elrepítene. Arról meg már nem is beszélve hogy én simán ketté törlek, te kis agyontetovált buzi. – vágott vissza Kellan. Közéjük állni felesleges lett volna. A táskám is messze volt. Így marad a jól bevált hagyjátok már abba, beszéljük meg nyugodt körülmények között és hasonló mondatok. Persze hogy nem hatott. Mit képzeltem én.

Már vagy fél órája röpködtek a szebbnél szebb jelzők, mikor rájuk fütyültem. Ettől mindkettő meglepődött és felém fordult.

- helyes, ha ezt befejeztétek akkor lenne egy javaslatom. Menjünk be és beszéljük meg ezt az egész félreértést, mielőtt pép nem veritek egymást, feleslegesen. – hadartam. Kellan nyugodtabb volt, így ő szót fogadott. Chester viszont meglepett, nagyon.

- ó nem. Ebből nem eszel. Egy már nem elég, kettő kell. És ugyan mit beszélnénk meg. Hogy milyen pózba csináljuk és ki lesz középen. Nem, nem kisasszony. – mondta majd az autóhoz lépett. Én csak néztem és nem hittem a fülemnek.

- sajnálom, de főleg azt hogy nem vettem észre hogy mekkora ribanc vagy. – mondta végszóként majd elhajtott. Ott álltam az út szélén, kővé dermedve és nem tudtam, nem is akartam felfogni az imént történteket. A könnyek csak úgy folytak, rázott az ideg. A cérna pedig akkor szakadt el mikor Kellan a hátam mögé lépett és átölelt.

- mért nem mész már te is el. – üvöltöttem el magam. - de még utoljára rúgj belém te is. És akkor tényleg bebizonyítod hogy mind egyformák vagytok. Hogy mindegyikőtöket a farka irányit és nem az esze. – dühöngtem még mindig Chester irányába nézve.

- nem hallod, rúgj belém és tűnj el. Örökre. – fordultam hirtelen feléje. Akkorát vágtam mellkasára hogy megfájdult a kezem. Állta a tekintetem. Érzelmet nem tudtam leolvasni arcáról. Szólásra nyitotta a száját ám ekkor dudaszó majd fékcsikorgás végül egy hatalmas csattanás következett.

- Chester. – visítottam majd futásnak eredtem. Jött utánam, mért is ne. A sarkon egy autó frontálisan ütközött egy fával. - ez mind a te hibád. – vicsorogtam Kellanre. – ha nem jössz ide, nem lesz ez. – dühöngtem.

- a faszt. Ha te méltóztatsz felvenni azt a kibaszott mobilt vagy legalább visszaírni, akkor nem lenne ez. – kiabált most már ő is.

- ó igen. Nem tudom ki kezdette el kötekedni. – vágtam vissza.

- majd hagyom hogy egy ő féle sértegessen. – nevetet el magát.

- jobb ha ezt abba hagyod, mert a végén nem állok jót magamért. – léptem közelebb.

- hú de erős lett valaki. – lépett ő is közelebb.

- figyu, felőlem megnézhetjük ki az erősebb de előbb  segítenétek. – szólalt meg egy ismerős hang mögülünk. A hang irányába fordultunk és én szó szerint az ájulás szélén álltam.

- te meg hogyan? – értetlenkedtem a földön fekvő Chester láttán.

- a fa volt a cél. Tudod öngyilkosság. Ám meggondoltam magam így kiugrottam. – vigyorgott rám.

- hát ez buggyant. – motyogta Kellan.

- hogy mondod? – nézett rá Ches. – semmi, semmi. – emelte fel kezét Kellan. – nem kéne korházba vinni? –súgta oda nekem. Közelsége most sem volt más hatással rám. Tanácstalanul álltam Chester előtt.

- lábra tudsz állni? - kérdezte nem kicsit bunkón Kellan.

- inkább majd én, mielőtt megint egymásnak ugrotok. – léptem Kellan elé. Chester megfogta a kezem de ahogy lábra állt már rogyott is össze.

- Kellan hozd ide a kocsit, korházba kell vinni. – adta ki az utasítást, mire ő szófogadóan ment is.

- a faszt, nincs is semmi bajom. – dörmögte Ches majd újra próbálkozott.

- tudom hogy szereted a nagyfiút játszani, de ez nem az a pillanat. Megsérült a bokád, szóval maradj csak a seggeden Bennington. – guggoltam le hozzá.

- csak akkor ha megbocsájtasz. – nézett mélyen a szemembe. Először megakartam kérdezni hogy mire gondol, de beugrott nélküle is.

- nem esett jól, de dühében az ember azt bántja aki először az útjába kerül vagy akit igazán szeret. – magyaráztam el az elméletemet.

- de ha már itt tartunk. Szeretlek ezt már mondtam sokszor, de testvérnél többet nem érzek. Tudom a csók. Mondhatnám hogy pillanatnyi elmebaj volt. Vagy hogy engedtük a csábításnak, mégsem változtat a helyzeten. – hajtottam le a fejem.

- tudom, elfogadom. De megbocsájtasz nekem? – emelte fel a fejem és újra kényszerített hogy a szemébe nézzek.

- igen, megbocsájtok, ha többé nem mondod ki. – nyújtottam felé kezemet.

- áll az alku. – csapott bele nyújtott kezembe majd egy gyors puszit is nyomott arcomra.

- ha nem zavarok mehetnénk. – köszörülte meg torkát Kellan. Felegyenesedtem majd egy szúró pillantás után visszafordultam Chesterhez.

- Kellan segít beszállni a kocsiba, de nincs hiszti. Én nem bírnálak el, bármennyire is vékony vagy. Rendben. – szóltam rá. Húzta a száját, de belement.

Kell betette a hátsó ülésre majd mind beszálltunk.  A kocsi világítása több rálátást engedett arcára. Homlokán piros vér gyöngyözött.

- vérzik a feje. – fordultam Kellan felé rémülten. Ő persze egyből a pólóját kezdet feltűrni.

- mi a frászt csinálsz? – kiáltottam rá. Értetlen képe láttán Ches nevetésben tört ki.

- ezzel arra akar célozni, le ne vedd azt a pólót mert ő kiugrik a kocsiból. – fordította le azt amit én mondtam csak burkoltan. Gyilkos pillantást vetettem feléje, ő csak vigyorgott. Vigyorogj csak, majd a korházban könyörögni fogsz hogy vigyünk el onnan. Kuncogtam magamban majd kutatni kezdtem a kesztyű tartóban. Semmi használhatót nem találtam.

- hagyd, nem vészes. – szólalt meg ismét Ches. – had döntsem el én hogy mi vészes meg mi nem. – dörrentem rá, s közben agyaltam hogyan kötözzem be a fejét.

- Kellan felsőteste minden bizonnyal. – vigyorgott ördögien hátul az a majom, míg meg nem fojtom. – nah ja. – értett egyet kivételesen Mr. jóba vagyok a gilisztával akit alig tíz perce akartam péppé verni, mert túlteng bennem a tesztoszteron.

- ha-ha. Nagyon vicces. Hol az elsősegélydoboz? – kérdeztem szigorúan. Gyors léptekkel előhalászta a csomagtartóból. Én közben hátraültem Chester mellé majd Kellan megparancsolva hogy indítson elkezdtem bekötözni ennek a hibbantnak a fejét.

- még is hogy a fenébe gondoltad? Hm? – kérdeztem rá miután végeztem a kötéssel.

- nem tudom, csak jött. – vont vállat, majd hátradőlt s becsukta a szemeit.

- fáj? – simítottam végig arcán. – kicsit. – motyogta még mindig csukott szemmel majd kezemet megfogva összekulcsolta ujjainkat. Láttam Kellan a visszapillantóból néz. Tudtam Ches azért csinálja mind ezt hogy féltékennyé tegye. Jó úton halad az biztos.

A korházba érve, pontosan ahogy gondoltam Mr. Benningtonak inába szállt a bátorsága. Ezer meg ezer érvet hozott fel hogy ne vigyük be. De hát minket ez cseppet sem érdekelt. Kellan először egy tolókocsiba tette majd tolni kezdet befelé.

- Chris kérlek ne tedd ezt velem. Utálom az orvosokat. – nézett rám olyan szemekkel hogy már megingóba voltam. Még szerencse hogy itt volt Kellan. Ő nem volt megingatható állapotba. Egyenese haladt célja felé. Merev és ideges volt a tartása. Arcán érzelmek nem látszódtak, nem úgy mint Chesterén.

Az ügyletben lévő orvos, aki nem mellesleg nő volt. Meglepődve nézett ránk. Hát nem csodálom. Chester mellé aki magában véve is vonzza a női tekinteteket, melléje még társult  félisten Kellan Lutz is. Szegény alig kapott levegő és azt se tudta mit mondjon. Végül csak összeszedte magát majd feltette a kérdéseket. Minden elmeséltünk neki. Főleg az öngyilkos részen nézett Chesterre szigorúan aki ha lehet még kisebbre húzta össze magát. Majd megvizsgálta a fejét és a lábát.

- nem tűnik komolynak, de biztonság esetén elvégzünk egy röntgent. Szólok is Maxnek hogy vigye fel a beteget. Addig önök itt várhatnak. – magyarázta majd kiment. Hangos sóhaj szökött ki Ches száján.

- csak nem be vagy tojva? – súgtam fülébe amitől akkorát ugrott hogy ha Kellan nem kapja el pofára esik.

- hibbant tyúk. – csapott a fenekemre. Kellan ezt persze rossz szemmel nézte, én csak nevetni tudtam.

Ekkor nyílt az ajtó és belépett rajta egy nagydarab, kopasz férfi. Chester arca láttán újra nevethetnékem támadt.

- ezért még kapsz. – súgta oda nekem majd Kellan felé fordult.

- jobb ha vigyázol rá mert ha járni tudok, megkapja a magáét. És a doktor néniről pedig levedd a kezed, ő az enyém. – mondta majd összepréselt szájjak tűrte hogy Max kitolja.

- igenis és vigyázok, jobban mint a szemem világára. – kiáltott utána Kellan majd felém fordult. – a nagy ijedségre egy kávé? – nyújtotta felém kezét. – legyen, de előtte felhívom Mikeot. – fogadtam el a kezét. A folyosó végi kart karba sétáltunk. Bevallom furcsa volt, de piszok jó. Elképzeltem vajon milyen lehet vele például a tengerparton így sétálni. És esetleg ott még egy apró vagy több csók is megengedett lenne. Nah jó Chris hagyd ezt abba, most. Szóltam magamra. Majd Ő elment kikérni a kávékat az automatától, én addig a telefonhoz léptem és tárcsáztam Mikeot. Persze hogy nem vették fel. Csalódottan ültem le melléje.

- nem vették fel? – kérdezte. Nemlegesen megráztam a fejem majd beleittam a kávéba.

- fúúúúúj, ez borzalmas. – mondtam és küzdöttem hogy lenyeljem ami még a számban van. – tudom, de jobb mint a semmi. – kortyolgatta tovább az ihatatlan löttyöt. Az enyém szépen a virág itta meg. Csendben vártuk, vajon mikor bukkan fel Chester. Kis idő múlva jött is vagyis Max tolta. De a lényeg hogy vigyorgott.

- nah mi van nagyfiú túlélted? – bokszoltam vállba.

- ami azt illeti, nem is volt olyan rossz. – mosolygott rám. Max visszatolta a szobába, mi is mentük vele majd vártunk, vajon a doki mit mond.

Hosszasan nézte a röntgenképeket., Chester addig nagyobbnál nagyobb bókokkal, csajozós dumákkal bombázta. Már én éreztem magam kínosan.

- hát Mr. Bennington szerencséje van hogy egy ficammal megúszta. – fordult Ches felé. – Chester. – javította ki a majom. –gipszre szerencsére nincs szükség, viszont egy rögzítő kötést kap a biztonság kedvéért. – mondta majd aláírta a papírokat. – Amy rögtön jön és felteszi, legközelebb óvatosabb legyen. Ha gondjai vannak pedig forduljon a barátaihoz vagy orvoshoz. Jó éjt. – intézte Chester felé szavait komolyan, majd egy biccentés után kiment. – hát ebbe meg mi ütött? – hüledezett Ches.

- csupán csak annyi hogy férjnél volt. Nem láttad a gyűrűt az ujján. – kuncogott Kellan. – te tudtad és nem szóltál. Hát kösz. – fonta karba kezeit majd durcázni nem kezdett. – most vettem csak észre. – mentegetőzött Kell, de ekkor nyílt is az ajtó. Egy szőke, hosszú hajú, körülbelül húszon valahány éveiben járó lány lépett be. A fiúk, szó szerint tátott szájjal figyelték. Ennyit rólam.

- jó estét. – köszönt majd előkészítette a kötéshez való dolgokat. Gyorsan, határozottan és nyugalommal végezte a dolgát. Néha el-el pirult Chester szavaitól, de profin feltette a rögzítő kötést.

- két nap múlva jöjjön vissza kontrolra. Akkor kiderül meddig kell fent lenni. Ha szerencséje van már akkor leveszik, nem olyan súlyos a sérülése. Ez csak óvintézkedés. – mosolygott rá a lány mitől Ches egy másik dimenzióba került, Kellanal együtt.

- és te veszed le? – kérdezte ködös képpel.

- természetesen. – felelte a lány majd aláírta a papírt és felém nyújtotta.

- köszönjük és jó éjt. – mondtam majd meglökve Kellant jeleztem indulás. A kocsiig azt hallgattam hogy milyen jól néz ki a csaj. Meg hasonlók. Természetesen ilyenkor már nem akartam felverni a többieket ezért hozzám netünk. Kellan még segített bevinni Chest majd közölte hogy nagyon fáradt menni szeretne. A szerelmes tökfilkót magára hagytam a nappaliban, amit Mikenak ecseteli mi történt. Remélem megmossa a fejét. Majd Kellant az ajtóig kísértem.

- hát érdekes egy nap volt. – sóhajtotta.

- meg fárasztó. – masszíroztam meg halántékom. – bizony. – nyomott egy puszit homlokomra majd indulni készült. Már a járda végénél járt mikor utána szóltam………………