12. Mr. Magas és Szexi & Vakulány

Mivel tudjátok nagyon jól hogy vaj szívem van, nah meg mivel összegyült a 7 komi itt is a friss! Ezt a fejezetet azon lánykáknak ajánlom akik a héten vizsgásznak! SOK SIKERT NEKETK Én DRUKKOLOK! ÜGYESEK LEGYETEK, EGY KALAPPAL! Remélem szerencsét hoz ez a feji és a szorításom értetek! Tehát ez a Tiétek! Határ, hm? Vizsgákra való tekintettel újra 5, de ha több lesz azt se bánom. Viszont egy kérés. Aki ha névtelenül is ír, mivel nincs Google fiókja, az igazán irhatna a végére nevet, ha nem nagy kérés. Így tudom kinek legyek hálás! Köszönöm!(L)

Jó olvasást! És NEM vagyok átlátszó! :D Csak vajszívű! :D

Pussss(L)
Kstev

12 fejezet!

Christina

- Kellan. – kiáltottam utána. – igen? – fordult vissza hozzám.

– köszönöm. – súgtam. Erre egy szívdöglesztő mosoly volt a jutalmam majd beszállt az autóba. Feszülten vártam mikor hajt el. Felbőgette a motort végül elindult. Alig ért el a szomszéd házig mikor visszatolatott. Kipattant az autóból, s felém vette az irányt.

- itt hagytál valamit? – kérdeztem meglepetten. Míg felém lépdelt volt időm kicsit jobban szemügyre venni. Az összes izma egyszerre mozgott. Mackós de mégis szexi volt a járása. Olyan ember aki tudja mit akar. És ezt be is bizonyította pár percen belül. Elém lépett és se szó se beszéd ajkaimra tapadt. A hirtelen jött érzéstől mozdulni sem tudtam, nem hogy még eltoljam magamtól. Őrült, szenvedélyes és már óvó csók volt. Karjaimat önkéntelenül fontam nyakára és nyomultam közelebb. Ahogy testünk összeért a villámok ismét cikáztak. Istenem, hogy lehet egy férfi ennyire áááááááá. Már a szavakat sem tudom kimondani. Hirtelen lett vége. Túl hamar. Ne, én még akartam ezt. Nagyon. Azt hogy kiért húz a szívem még mindig nem tudom eldönteni. De ha a két csókot összehasonlítom, akkor Kellan. Igaz Chesterében is van valami, valami különös. Benne is megvan a féltés és óvás. De Kellan, ő más. Furcsa gondolataimból az engem vizslató kék szemek zökkentettek ki.

- sajnálom az elhalasztott találkozót és hogy ennyit várattalak. – mondta szelíden és szemében az igazságot véltem felfedezni. Aj ez így nem lesz jó. Egyre jobban és jobban belehabarodok. Jól van Chris, szépen lassan lépj hátra egy lépést. Épeszűen kell gondolkodnod. Szóltam magamra, de ami ment elméletben, gyakorlatban csődöt mondott.

- de mivel ma fáradtak vagyunk mindketten, javaslom holnap kerítsünk rá sort hogy megbeszéljük. – nyomta homlokát enyémnek.

- ühüm. – ennyit tudtam kinyögni.

- délre érted jövök. Megebédelünk és megbeszéljük a dolgot. Jó éjt angyalom. – nyomott egy puszit számra majd elindult a kocsi felé.

- és mi lenne ha itt aludnál?- hirtelen csúszott ki számon, így vissza se tudtam már szívni. Erre a mondatra megtorpant majd egy csábos mosoly kíséretében megjegyezte:

- szívesen tenném, de Chester barátod nem igen örülne neki.

- igaz, akkor holnap. Jó éjt. – intettem oda majd megvártam míg elhajt, végleg.

Ám mikor az ajtón szeretem volna bejutni akadályba ütköztem. Pontosabban szépen fellöktem ezt a féleszűt.

- te hallgatóztál? – tettem csípőre kezem.

- hát, úgy is mondhatjuk. – vigyorgott majd felém nyújtotta kezét. – segítenél? – kérdezte szem rebegtetve.

- nem. – rivalltam rá majd eltrappoltam mellette.

- Chris kérlek. – üvöltött utánam. – akkor sem, még ha hason csúszol. – öltöttem rá nyelvet majd bementem a fürdőbe. A zuhany némiképp csillapított száguldó szívemen és felhevült testemen. Viszont alig léptem ki a kabinból, üvegcsörömpölésre lettem figyelmes. Septibe tekertem magamra a törölközöm majd a hang irányába kezdtem rohanni.

Chester feküdt a földön, mellette mindenhol törött üvegdarabok.

- mi a fészkes fenét műveltél, te idióta. – dörrentem rá, majd ahogy tudtam felhámoztam a földről. Eltámogattam a székig és még időben fogtam meg a törölközöm széllét.

- ennek meg Kellan barátod nem örült volna. – vigyorgott majd kezét végighúzta az anyag szélén.

- fogd be. – csaptam kezére majd mellé ültem. – nah mesélj, mért is hallgatóztál és most mért a földről kapartalak fel? – tettem fel kérdéseim.

- biztos ebben a ruházatban akarsz velem társalogni? – kérdést kérdésre. De valljuk be igaza van, megint.

- rendben, két perc, addig meg sem mozdulsz. – figyelmeztettem. Ő bólintott, én pedig elrohantam átöltözni. Félek egyedül hagyni, mert a végén nagyobb baja lesz mint egy bokaficam.

Mire visszaértem, így is már a kanapén feküdt.

- így kényelmesebb. – mentegetőzött mielőtt megint le nem cseszem. - oké, feltakarítom a kupit amit okoztál, hozok valami kaját és utána mesélhetsz. – mondtam majd a konyha felé vettem az irányt. Összedobtam pár szendvicset meg töltöttem tejet.

- uram a vacsora tálalva. – tettem le a dohányzóasztalra a tálcát, majd a üvegszilánkokat mentem felseperni.

- mi vagyok én macska? Tudod mikor iszom én azt meg. – fintorgott a tejes pohár láttán. – sajnálattal közlöm Mr. finnyás Bennington Úr. Nem tartok itthon alkoholt. Ugyanis én leszoktam. – mondtam az igazságnak megfelelően. Az üveg a kukába, én meg Ches mellé a kanapéra landoltam.

- és akkor mi volt az az ivászat tegnap meg az érkezésünk napján? Hölgyem. – találta fején a szöget, ismét. Mikor lett ez a féleszű ennyire éles látású? Töprengetem majd jobbnak láttam  védelemre kelni.  

- az csak egyszeri vagyis most már kétszeri alkalom volt. – hajtottam le a fejem, mintha az apámnak vallanék színt. Ennyit arról hogy megvédem magam.

– de bármennyire is nem sajnálom, nem szolgálhatok mással. Vagy ezt iszol vagy csapvizet. – tartottam elé a tejet.

- ám legyen. – vette el a poharat majd egy koccintás után beleivott. Az a képet kellett volna látni. Mint akinek a fogát húzzák.

- de ez ellen biztos nincs kifogásod. – raktam elé a sonkás szendvicset. Abból még az én részemet is felfalta majd lehúzta a maradék tejet.

- hé. – löktem oldalba. – az az én részem volt. – vettem fel a durcás arcom. – csak azért mert isteni volt, de várj mindjárt csinálok neked. – emelkedett fel. – már csak azt kéne. – nyomtam vissza. – inkább töröld le a cicabajszot. Az eredetit jobban díjaztam, s szerintem a többi csaj is. – mutattam szájára. – segítesz? – kacsintott rám. – tudtom szerint ahhoz nem kell a lábad, és a kezed még épp. – hangsúlyoztam ki a még szócskát majd lepakoltam az asztalt.

- tényleg tetszett? – kérdezte amint visszatértem. – igen, de most nem én beszélek hanem te. – ültem be a fotelba majd feléje fordultam.

- látom nem úszóm meg- sóhajtott színpadiasan. – nem bizony, de ne húzd az időt inkább kotyogj. –sürgettem. Fáradt voltam már, de ezt ma mindenképp tisztáznunk kell.

- eddig azt hittem te vagy az akire vártam. De mivel te többször közölted hogy többet nem igen érzel irántam mint testvéri szeretet. Bár a csókod nem ezt sugallta nekem. – mosolyodott el. – de beszéltem Gigivel. Jól a fejemre pirított a csaj, de jogos volt. Viszont utána elgondolkodtam a dolgokon. Kettőnkön. – hajtotta le fejét. – rájöttem a barátságod többet ér mint bármi. Azért is jöttem ide hogy ezt megbeszéljük. Tudom hogy rá két hetére, de nem volt időm. Mike egy hajcsár és nem mellesleg maximalista. De hát nélküle nem tartanánk itt ahol most tartunk. Viszont ez most itt nem érdekes igaz. – nézett rám újra. Szemében rengeteg érzelem kavargott.

– megértettem a lényeget. Neked is ugyanannyira fontos ez a kapocs köztünk mint nekem. Képes vagyok elfogadni hogy a tesód vagyok. Egy feltétellel. Vagyis kettővel. – mondta majd arcán huncut, mindenre elszánt mosoly jelet meg.

- halljam. – mosolyogtam rá vissza. Bevallom nagy kő esett le a szívemről hogy nem nekem kell meghoznom a döntést. Képtelen lennék rá. Nem tudnék köztük dönteni, nem menne. Rengeteget agyaltam ezen és mindig oda jutottam ami az egyikbe megvan a másikba nincs, de ettől függetlenül az egyiket ezért a másikat azért szeretem. Igaz Chesterrel is ott az a bizonyos bizsergés, ám ahogy ő mondta a testvére szál erősebb. Kellan. Hát ő egészen más tészta. Ő lehet az akire én vártam, de nem ismerem és félek is megismerni. Félek az újbóli csalódástól, tehát várok. Mire? Arra hogy ő lépjen, úgy ahogy Chester.

- föld hívja Christ, hallasz? – telegetett előttem Ches. – persze, hol is tartottunk. – ráztam meg fejem.

- a feltételeimnél. – húzta ki magát büszkén. – igen, szóval mondjad. – ásítottam nagyot. – ígérem nem tartalak már fel sokáig, csak elmondom. Ráérsz holnap választ adni. – emelte fel kezeit. – Ches bökd már ki! Hulla vagyok. –kiáltottam rá.

- jól van na, nem kell leharapni a fejem. – mormogta mire még dühösebben néztem rá.

- szóval. Ha nem az öcséd, hanem a bátyád lehetek. És ha segítesz becserkészni a szöszi ápoló lánykát. – nézett rám harminckét fogas vigyorral.

- sejthettem volna. – sóhajtottam nagyot.

– feltétel elfogadva bátyus. Ám ami a szöszit illeti. Abban nem igen tudok segíteni. Szóval hajrá nagyfiú és most fekvés. – nyúltam hona alá majd ahogy az erőm engedte becipeltem a szobájába.

Alaposan betakargattam majd lelkére kötöttem hogy nehogy felkeljen egyedül.

- és ha wc-re kell mennem? – kérdezte boci szemekkel.

- tartsd vissza reggelig. – paskoltam meg vállát majd ott hagytam. Hulla fáradt voltam, így amint bezuhantam az ágyba már aludtam is.

Sajnos túl hamar lett reggel. Vagyis a napból ítélve, ami éppenséggel pont a szemembe tűzött, már délelőtt. Nevetés és beszélgetés szűrődött kintről, ám erőm nem volt felkelni. Fejemre húztam a takarót majd aludtam volna tovább mikor valaki rám vágódott.

- Emily, letojom mennyi ideje is vagy a barátnőm. Ha öt másodperc múlva nem szállsz le rólam, esküszöm nem állok jót magamért. – dühöngtem.

- jól van, te tudod. Viszont akkor nem is mondom el amiért jöttem. – kászálódott le rólam. Annyi lélekjelenlétem még volt hogy elkapjam a pólóját és berántsam magam mellé az ágyba.

- nah csicseregj madárka. – bújtam ki annyira a takaró alá hogy lássam.

- semmi különös csak szerintem jobb ha tudod hogy Mr. tökéletesen szexi Lutz kint vár rád a nappaliban. Amúgy hogy aludtál? – mosolygott rám mint aki csak az időjárást közölte velem.

- micsoda Kellan itt van? – ültem fel azonnal. – és te nem keltettél fel engem? – fordultam feléje.

- egy:nem tudtam hogy keltenem is kéne téged. Chest jöttünk megnézni. Kettő:mi az hogy Kellan? Mi történt itt amiről én nem tudok? – vágta csípőre kezét és engem nézett azzal, ha most azonnal nem dalolsz véged van nézéssel.

- semmi különös. Elhívott ebédelni hogy megbeszéljük a……..- itt már nem tudtam fojtatni. Emily olyan dühös lett, én pedig szégyelltem magam. Ő még ezt se tudja. Sőt senki sem. Csak Gigi sejt valamit. Milyen barátnő voltam.

- a mit? – fonta karjait össze mellkasán majd lábával dobolva, türelmetlenül várt.

- nem lényeg, vagyis térjünk rá vissza később. – ugrottam ki az ágyból majd Emilyt magammal rántva az ajtó felé vettem az irányt.

- megmondanád neki hogy tíz perc és kész vagyok. – löktem kifelé az ajtón. – vagyis nem, segíts mit vegyek fel. – rántottam vissza majd az ajtónak támaszkodva próbáltam értelmesen  gondolkodni.

- hé-hé. – vette kezei közé arcom. – Chris nyugi, ez csak egy ebéd. – csitított. Percek alatt pánikoltam be úgy mint még soha.

- istenem teljesen kiment a fejemből. Most mit csináljak. –kezdtem fel alá járkálni.

- először ülj le mert már én szédülök, meg a végén rosszul leszel. - nyomott le az ágyamra. – másodszor, hova mentek? – nézett rám kérdőn, de halálos nyugalomban.

- fogalmam sincs, ebédelni. Ennyit mondott tegnap. – válaszoltam s kezdtem én is megnyugodni, lassan de biztosan. Míg én magammal voltam elfoglalva hogy némiképp elcsituljak, Emily viszont a szekrényem előtt állt és nagyokat hümmögött.

Pillanatokon belül kezében egy fehér strandruhával fordult felém.

- ez tökéletes lesz és még nem is sülsz bele, ha esetleg sétálni is mentek. – magyarázta. Hogy hol találta ezt a ruhát magam sem tudom. Nyakamat mertem volna rá tenni ez nem az enyém.

- a szád tátása helyett igazán öltözhetnél, órákig nem vár a herceged. – szidott le majd egy gonosz vigyor megejtése után magamra hagyott. Magamra kaptam a fehér csodaruhát majd egy gyors vizslatás a tükörben. Kifésültem a hajam, lehelet parfüm, fülbevaló a fülembe, végül magamhoz vettem a kistáskám. Nagy levegőt véve léptem ki. Szívem szerint lapos talpú cipőt húztam volna, de Em nézése a magas sarkos részhez vitt. És még had szabadjon megjegyeznem a rám tapadt hét szempárt is. Túl feltűnően vizslattak és engem zavart.

- bocsánat a késésért, de hosszú napom volt tegnap. – magyarázta majd felnézve elvesztem csodás szemeibe.

- megvan bocsájtva. – vigyorgott majd karját felém tartotta. – mehetünk? – kérdezte olyan lágyan hogy azt hittem ott olvadok el. egy bólintásra futotta majd belékaroltam, s onnantól a világ megszűnt.

Ha valaki a nevemet kérdezte volna, nem tudtam volna elmondani. Azt hogy miképp kerültem egy tengerparti vendéglő teraszára, meg főképp nem. Csak a víz zúgása ahogy a szél felkorbácsolja hatalmas hullámokba az égszínkék vizet, a sós, meleg levegőt. És az előttem ülő félistent érzékeltem.

Arról hogy mit magyaráz nekem éppen, halvány gőzöm sem volt. Viszont az ahogy tette, minden egyes mozdulat, halvány mosolya, izgatottan csillogó szemei, teljes mértékben eljutott agyamig és mélyen belém vésődött.

- szóval van kedved megnézni? – jutott el a fülemig az első értelmes mondata.

- micsodát? – kerekedtek el a szemeim. Hogy tudd valaki ennyire elvarázsolni, hogy mindenről megfeledkezzem?

- a házat amit vettem? – könyökölt fel az asztalra.

- öhm, persze. – vágtam rá.

- égész biztos hogy jól vagy? – hajolt közelebb. Ha ilyen közel jössz, akkor már nem. Akartam mondani helyette csak egy ühümre futotta.

- akkor menjük, estére New Yorkba kell érnem. – szomorodott el majd kikérte a számlát, fizetett végül mentünk.

A part mentén hajtottunk végig. Hol nagyobb, hol kisebb nyaralók, családi házak színesítették az egyhangú homokot. Ki építkezik közvetlen a tenger mellé? Gondolkodtam el. Oké a nyaralót még megértem, de hogy állandó szállása. Nekem képtelenségnek tűnt. Már vagy fél órája úton voltunk mikor Kellan leparkolt egy háznak nem mondható valami mellett.

- hát ő lenne. – nézett valósággal csodálattal egy bontani való viskó felé.

- ez ház, nekem sokkal jobban tűnik romhalmaznak. – osztottam meg véleményem mire mérgesen nézett rá.

- az új otthonomról beszélsz, nem tűnt fel. – ripakodott rám.

- te képes voltál ezt megvenni. – böktem fejemmel a „ház” irányába.

- képzeld igen, de hidd el ha látod belülről nagyobb varázs a lesz mint így. – vidult fel arca majd szó szerint kirepült az ajtón. Átjött az én felemre és kirántva vonszolt maga után. Ha nem tudnám hogy éppen egy huszonhat éves srác fogja a kezem és húz befelé egy romokba lévő házba, simán azt hinném hogy gyerek. Csak az arcára kell nézni. Egyből nem tűnik olyan nagynak és fenyegetőnek. Kellan a zárba helyezte a pici kulcsot. Az ajtó nyikorogva de kinyílt. Tisztára mint egy horror filmbe. A küszöbön szó szerint megtorpantam.

- én ide be nem megyek. – ráztam meg fejem hevesen.

- akkor viszlek. – kapott karjába majd meg sem állt velem a helyiség közepéig. – tegyél le te barom. – csapkodtam de mind hiába. Ő csak tovább menetelt velem egyenesen a roskatag, szinte már porladó lépcső felé.

- ne, Kellan könyörgöm tegyél le, le fog szakadni a lépcső. – pánikoltam be s úgy véstem kezem a hátába hogy hangosan felszisszent.

- Chris, nyugi. Már fenn is vagyunk. – állított talpra majd egy kicsit megrázott. – bocsánat én csak…….- itt már nem tudtam fojtatni, elszégyelltem magam. – semmi baj. – húzott magához közelebb. Néma csendben burkolózva álltunk ott vagy öt percig. Kissé felengedve megnéztem mit tettem vele. Apró piros csíkok díszítették hátát.

- sajnálom. – hajtottam le fejem ismét. – csak picit fáj, de könnyel kiengesztelhető vagyok. . vigyorgott sejtelmesen. Tudtam mire céloz. A szikrák ismét pattogni kezdtek és én újra elvesztem. Hagytam hogy ajka az enyémhez érjen. Hogy először csak gyengéden, kényeztetőn vegye birtokba. Majd bebocsájtást kérve számba, vad táncba hívja nyelvem. Bármi mást is megtehetett volna velem, de neki elég volt ennyi. Ki tudja meddig? Mi van ha többet akar? Mi van akkor ha megadom neki és ő meg csak úgy tovább áll, kipipálva a nevem a noteszában. Nem ezt nem engedhetem. S azzal a hévvel amint a felismerés elért, azzal rántottam ki magam a kezei közül és léptem tőle messzebb.

- ebédről volt szó és beszélgetésről. – emlékeztettem. – nos az ebéd megvolt. Tehát térjünk a tárgyra. – kutyorodtam le a földre. – itt? – nézett rám Kellan furcsán.

- igen, itt. – válaszoltam szilárdan. – nekem. – ült le velem szembe.

A csend ami beállt köztünk, kínos volt. Én a ball falat, ő a jobbot tüntette ki figyelmével. Nevetséges amit művelünk, nem igaz? Dehogyisnem. Rajta Chris, kezdj neki. Szóltam magamra.

- mért pont ez a ház? – tettem fel egy lényegtelen, de nekem mégis fontos kérdést. Ő is furán nézett rám de mégis szólásra nyitotta a száját.

- nem tudom, tetszik. Beleszerettem az első pillanattól fogva. – mondta egyenesen a szemembe nézve. Itt már tudtam nem a házról hanem rólam/rólunk van szó.

- de hisz nem is ismersz. – csúszott ki a számon. – számít ez valamit. Akkor is elbűvöltél. És ha már itt tartunk szeretnélek, nagyon szeretnélek megismerni. – csúszott közelebb. – mikor ott az utcán találkoztunk. Volt valami a szemedben ami vonzott. És az ahogy a közelségemre reagáltál. És hogy nem sikongattál hanem szinte hűvösen bántál velem, még jobban elbűvölt. – súgta egyenes a szemembe, orra pont súrolta az enyémet.

- soha nem találkoztam még hasonlóval mint te. – simított végig arcomon. – egyezzünk meg. Megengeded hogy jobban megismerjelek, cserébe én nem csókollak meg addig míg te nem veszel rá. – hinni akartam neki, de valahogy nem ment.

- és mi rá a bizonyíték? – kérdeztem. – nah meg ez tetszik. Gyanakvó vagy és nem ugrasz egyből bele a dolgokba. Ügyes. – mosolygott elismerőn. – bizonyíték,hm. – dörzsölte meg állát. Vártam mikor rukkol elő egy frappáns szöveggel, de nem tette. Helyette újra számra tapadt. Vad, szenvedélyes és már-már kétségbeesett csók volt.

- bizonyíték nincs rá. De ellen fogok állni a kísértésnek. Tudod mért? Mert ez egy kihívás és imádom a kihívásokat. Meg amint már említettem szeretnélek megismerni. Ha az kell hozzá hogy ne csókoljalak meg, ki tudja meddig. Megteszem. – zihálta majd magával rántva felálltunk a földről.

- áll az alku? – kérdezte hamiskás mosollyal arcán, s felém nyújtotta jobbját. Én csak álltam és nem hittem se a fülemnek, se a szememnek. Válaszomat várta, de én nem tudtam megszólalni. Mikor már elégé idegesítő volt a csend és főképp Kellan türelmesen várakozó ám mégis vizslató tekintete. Így szóltam………………………..