Igéret az igéret!

Sziasztok!

Tudom nem mentség de végette nem tudtam frissel. -------->

Remélem megértitek! Igyekszem.

Ha már fejit nem tudtam nektek hozni, gondoltam felteszem ezt. Egy novella. Talán jobb mint az előző. Lehet sokan érteni is fogják, de hát igéret az igéret. Hozok frisst de nem a törihez valót. Bocsánat! Az is felkerül kedden. Csak legyek egy kicsit magam és felteszem. Köszönöm a komikat és a szép szavakat. GGnek meg a nyigást! :)

Szeretés van!!! Jó olvasást! És pls komit is!!!!!

Pusss<3
Kstev

"Lehetséges egyszerre igent és nemet mondani valamire? Úgy vágyni valamire, hogy közben rettegek tőle?"

Jelen

Remegő gyomorral ültem fel a vonatra. Őrangyalom add, hogy ne álom legyen, hanem valóság. Szorítottam meg a nyakamban lógó nyakláncom. Egy olyan személytől kaptam, aki számomra nagyon fontos. És hát egy igazi Őrangyal. Így természetes hogy hozzá fohászkodom. Ahogy teszem mindig, de főképp tegnap óta. Éjjel történt. Éppen aludni készültem mikor a telefonom smst jelzet. Ki vagy ilyenkor? – gondoltam magamban. Ismeretlen szám és csak ennyi ált benne:

„holnap reggel indul a gép haza hozzád! Szeretlek! <3”

Amint a megvilágosodás elért sikítva – nem törődve ki alszik és ki nem- kezdtem el ugrálni a szobám közepén. Azonnal hívtam barátnőmet és szó szerint sikítva adtam tudtára a hírt.

És most itt ülök a vonaton, útban hozzá!

Elképesztő az a temérdek érzés, ami kavarog bennem. Félek, örülök egyszerre. És még e szent percig sem hiszem, hogy igaz. A vonat lassan kigurult az állomásról. Anyám! Visított fel bennem egy hang. Talán a következő állomásnál le kéne szállnom és visszafordulni. Vagy egyszerűen a következő vonattal hazamenni. Tudod, hogy ezt nem teheted! Több hónap szenvedés és reménykedés áll mögötted, most nem hátrálhatsz meg. És mi van, ha nem ismerem fel? Vagy simán elmegyünk egymás mellett? Vagy lát és nem tetszem neki és úgy dönt, inkább mégsem mutatja meg magát? Vagy simán a szemembe mondja, hogy nem kellek neki, mert nem ezt várta? S csak sorjáztak a vagyokat az agyamba mikor a telefonom csörögni kezdett. Úgy megijedtem, hogy ültő helyembe ugrottam egyet.

- nah kellő képen be vagy már tojva? – poénkodott köszönés helyett barátnőm a vonal végén.

- neked is szia, amúgy igen. – feleltem kissé flegmán mire kiröhögött. Utálom, mikor ezt csinálja, de nem tudok rá haragudni.

- és mit gondolsz, mi lesz? – kíváncsiskodott. Tegnap még optimistán fogtam fel a dolgot. Viszont ma egyáltalán nem vagyok az.

- azon agyaltam éppen, hogy most vagy a következő megállónál forduljak e vissza? – válaszoltam tiszta nyugodtan. De kár volt. A második Katrina hurrikán keletkezett barátnőm személyében.

- hülye vagy. Nem, te nem vagy normális. Ilyet gondolni. Nézd. – sorjázta majd végre levegőt is vett. Ajaj mi sül ki ebből.

- emlékezz vissza mit éreztél mikor velem találkoztál. Az milyen érzés volt. Ide jönni. Négy órát utazni és így tovább. – magyarázta nyugodt hangon. Tudja jól hogy nyugtasson le. És igen sikerült neki.

Négy hónappal ezelőtt..

Akkor is bennem volt. Érzetem ugyan ezt. Féltem belevágni a négyórás utazásba. Sőt előző nap már rettegtem. Ott gubbasztottam a bőrönd felett és sóhajtoztam nagyokat. Majd mikor másnap a vonatra felszálltam megnyugodtam. Éreztem, hogy jó lesz. Látnom kell Őt. Megölelni és köszönetet mondani neki. Eltölteni vele egy teljes hetet. Teltek az órák és én egyre nyugodtabb lettem. De mikor a vonat befutott a pályaudvarra a gyomrom görcsbe rándult. Úr isten mit fog gondolni, érezni? Hogy fog reagálni? És hasonló rémképek. Aztán leszálltam. Remegve kiküzdöttem magam a tömegből és szememmel Őt kerestem. Pár röpke pillanat és ott volt. Határozott léptekkel, de kiolvashatatlan arckifejezéssel sétált elém. Úristen én tudtam. Sikoltott fel egy hang fejembe. Mért nem fordultam vissza? Mért mentem bele hogy eljöjjek? És megannyi kérdés, de hátraarcra nem volt idő. Elém lépett majd……..

Jelen

- oké, de az nem ugyan az. Téged láttak. Veled beszéltem rendszeresen. És te csak egyedül voltál. Ők meg öten vannak. – tértem vissza a jelenbe.

- de hát a kettő ugyan az. Hozzám is az ismeretlenbe jöttél, mint most oda. Egyikünk sem tudta a másik reakcióját. És mégis mi lett belőle? – magyarázta majd várt. Igaza lehet. Töprengtem.

- hm? – búgta.

- egy év. – mosolyodtam el visszagondolva az emlékekre.

- látod. Nem kell félned. Szeret téged, sőt mind szeretnek. És hidd el, elfogad. Tehát vágj bele és meg ne merj futamodni mert elmegyek és seggbe rúglak. – fenyegetőzött szelíden.

- de én nem illek közéjük. – csúszott ki számon mire újra rám pirított.

- befejeznéd a nyávogást és a sarkadra állnál. Erre vártál és most tessék a tied. Tehát élj a lehetőséggel, rendben.

- rendben. – sóhajtottam.

- majd még hívlak, ügyes legyél. És részletes beszámolót kérek. – nevetett ördögien majd letette. Tovább időm már nem volt gondolkodni, ugyanis megérkeztem.

Nagylevegő majd a nyakláncom morzsolva leszálltam. Felsétáltam a főbejárthoz. Ugyanis itt volt megbeszélve a találkozó. Hideg volt így karomat szorosan összefontam majd kiléptem hogy szembenézzek velük. A hirtelen jött világosság amit az októberi derengő nap adott megvakított. De ahogy tisztult a kép, úgy kezdtem pásztázni a parkolót. Nem kellett sokat keresnem. Azt a BMW-t bárki kiszúrta volna. Mért? Csupán csak azért mert az a kis csoport ami körülötte volt, minden szemet vonzott. Hát hogy ne vonzott volna. Három félisten és két szépség. Nem mindennapi látvány. Nah innen már nincs vissza út. Szögeztem le, majd elindultam feléjük. A lábam, kezem, gyomrom – egyszóval mindenem – remegett. A szívem majd kiugrott a helyéről. Gyerünk, meg tudod csinálni. Ösztönöztem magam mire a két szépség mindenkit meglepve – főleg engem – sikítva iramodott meg felém. Ettől én gyökeret eresztettem és vártam a tornádók lecsapjanak. Jöttek is.

El nem tudom dönteni melyik visított, szorított, ölelt, puszilt jobban. Csak azt tudom hogy élveztem és boldog voltam. Majd miután ki örömködték magukat a két félisten lépett hozzám. Ők nem voltak ennyire vehemensek. Egy-egy puszi és ölelés. Majd ki-ki a saját párja mellé állt és az autó felé fordultak.

Ő volt az. Igen határozottan. Túlszárnyalva minden róla alkotott elképzelésem. Hanyagul a kocsinak támaszkodva nézett minket. Magas volt. Izmos. Barna rövid haja tökéletesen illett szexi, csibész, férfias arcához. Hívogató szemeit rám szegezte, miközben mosolyra húzta kívánatos, erőteljesen férfias ajkait. A vérem már itt forrt, s mikor belenéztem zöldes barna szemébe elvesztem. Nem volt mit tenni. Egy határozott lökéssel ellökte magát a kocsitól. Görögisten testének minden izma egyszerre mozdult vele. Majd kitárta felé hatalmas kezeit. Tétovázni nem volt időm. Szívem és lábam hamarabb cselekedett, mint eszem. Futásnak eredtem és meg sem álltam, míg mellkasának nem ütköztem. Azonnal ölelésébe zárt. Felemelt, megforgatott. Majd letett és mélyen a szemembe nézett. Ezek az érzések, amik feltörtek belőlem leírhatatlanok voltak. Olvastam róla, láttam filmen, de nem tapasztaltam, ez idáig. Vele érzetem igazán hogy élek. Szorosan tartott és Én úgy érzetem haza értem.
- igy is? - kérdeztem röpke mosollyal, ezzel felfedve hibám. arca semmit nem mutatott. feszülten vártam és fohászkodtam.
- igen, igy is. - bólintott majd összekulcsolta kezeink. Lenézve egybeolvadt végtagjainkra értettem meg a lényeget.

- mégsem álom vagy? – kérdeztem mire felnevetett majd orromat finoman megpöccintette.

- nem és ezt most bizonyítom is. – mormolta és végre megtörtént amiről hónapok óta álmodom. Megcsókolt. Gyengéd, becéző, szerelmes csók ami elvarázsolt és feltette a pontot a mese végére. Ezek után már csak sodródtam az árral és persze Velük! Örökké!

Tehát mi a tanulság: merj álmodni és az egyszer a legváratlanabb pillanatban megelevenedik vagy egy novella erejéig vagy a szerencsésebbeknek az életben is!

És egy zene a végére ami végigkiséri az egész novellát meg az én életemet is azóta a bizonyos nap óta.

http://www.youtube.com/watch?v=pk90J1KVwBo&feature=related

(azért ez a verzió, aki esetleg nem tud angolul) Csajom <3