Hy!
Semmit nem fűznék hozzá, inkább jó olvasás!
By: Krixta
UI: Bocsááááánat!!!
"A barát is csak
ember,s néha tán hibázik, de szeret, s ha nincs veled, érzed, hogy hiányzik.."
Christina
A fárasztó tegnap után finom cirógatásra ébredtem. Már-már
titkon reménykedtem, hogy szerelmem az, de sajnos ez lehetetlen. Így hogy
szembesüljek a valósággal kinyitottam a szemem.
Drága, imádnivaló barátnőm volt az egy hatalmas nagy
bögrével a kezében.
- Jó reggelt. – csilingelte miközben a szeme úgy csillogott,
mint a frissen csiszolt drágakő.
- Neked is. – köszöntem, majd feltornáztam magam ülő
helyzetbe. Vagyis csak szerettem volna. Bordámba nyilalló éles fájdalom megakadályozott
ebben. Bajom okozója nem volt más mint Gigim. Rajtam feküdt, béklyóba fogva
derekam, engem összenyálazva alud még mindig békésen. Emily elfojtott egy
nevetést mikor meglátta az arcom.
- Kérlek segíts. – súgtam.
- Eszembe sincs. – nevette el magát majd a vaku villanását
láttam.
- Ezért megöllek, csak jussak ki innen. - dühöngtem.
- Hát juss. Szívesen megnézném, de felkell pakolnom a
képeket a gépemre mielőtt letörlöd őket. – öltött nyelvet majd egy puszi után
elindult kifelé.
- Emily ha megteszed megfojtalak. – dühöngtem, mire ő akkor
kapj el, tátogta és már kint is volt. Miután végig gondoltam a lehetséges
kijáratokat a kar és lábcsomóból, elkezdtem szép lassan végrehajtani a mentési
expedíciót. Minden egyes mozdulat után megálltam és vártam a reakciókat, és
imádkoztam, nehogy felébresszem a csajt, mert akkor még nagyobb botrány lesz. Egy
kar. Ez Gigié. Egy láb. Ez az enyém…… így tovább. Annyira kellet koncentrálnom,
hogy még a nyelvem is kidugtam a mozdulatok végrehajtása közben.
Szinte már láttam az alagút végét, mikor drága barátnőm úgy
döntött nem enged sehova és ismét körbefont kezeivel fújtam ki a levegőt.
Ilyen nincs, hogy ennyire ragaszkodjon hozzám. Ez valójában
igazán hízelgő volt, lett volna, ha a kezdeti nyűgösség, nem erősödött volna
fel és egy egyáltalán nem kellemes fejfájással ne társult volna hozzá. Újra
nekivágtam az ágyból való kikecmergésnek, de most egy sokkal nehezebb pályát
kellett végigcsinálnom, mivel a fejem a dübörgő zene ritmusával együtt
lüktetett.
- Mond miért? Miért kell nekik még a zenéjüket is bömböltetni?!- suttogtam
magam elé.
Az ágyszélén egyensúlyoztam már, mikor egy óvatlan mozdulatban sikerült leesnem
az ágyról. Felszisszentem, és öklömbe harapva tartottam vissza a sikolyomat, és
hallgatóztam, hogy vannak-e ébredésre utaló jelek. Szerencsére csak a mély
szuszogások hallatszottak, így lassan kifújva a levegőt feltápászkodtam a
földről egy „áú” kíséretében.
Egy két ruhakupacon majdnem átesve végül elértem az ajtót és a kilincset
lenyomva amilyen gyorsan csak tudtam kislisszoltam. Ekkor újabb fehér villanás,
s most még öt öblös nevetés is társult hozzá.
- Muszáj ezt! Nem kaphatnék valami kávé félét meg egy lórúgás
gyógyszert és egy pihe puha ágyat. – soroltam el azt amire ebbe a pillanatban
vágytam, de válasz nem jött. Helyette a fiúk nyálaztak, szorongattak meg. Majd közölték
hogy mennyire örülnek hogy itthon vagyok.
- Kérlek. – néztem Emilyre mire amaz magával rántott.
Komolyan mi vagyok én marionett bábú.
Lelökött az első székre, s néhány balett mozgás után már ott
is volt előttem a gözölgő életmentő nedűm. Em felugrott mellém a pultra, ennek
következménye a cukortartó hangos csattanása lett a padlón. Erre csak a
szememet tudtam forgatni, mire megakadt a szemem a fali órán.
- Képes voltál felkelteni hajnalban, te korán kelők gyöngye?
– kérdeztem miközben az agyam füstölögni kezdett.
- Megöl a kíváncsiság. – nézett rám hatalmas szemeivel.
- Hát Én nem látok itt semmiféle kíváncsiságot, aki miatt veszélybe
lennél. – feleltem gúnyosan.
- Látom a humorodat nem vesztetted el. – durcáskodott.
- Nem vesztettem Én semmit, de nyertem sok mindent. –
öltöttem rá nyelvet, majd nekiláttam az édes nedűm elfogyasztásának.
Óvatosan kortyolgattam a forró kávét, s közben nem tudtam már
merre nézek. Emily szinte megbűvölt a szemeivel. Újra a régen bevált kiskutya
szemek. Tudja mitől adom be a derekam.
- Mire lennél kíváncsi? – adtam meg magam.
- Csupán csak minden mocskos részletre, amit az elmúlt
hetekben csináltál Kellan Lutz társaságában. – hadarta egy szuszra.
Hát igen Ő már csak Emily. Fikarcnyit sem érdekli, hogy
éppen hajnali tizenegykor felráz a legszebb álmomból, ha volt olyan.
Ha Őfelsége valamire kíváncsi kideríti még abban a szent
pillanatban, amit az alany beszédképes. Hát az alany most Én vagyok.
De Őt így Imádjuk, Szeretjük Mindannyian.
Pici lány, hatalmas szívvel, piszkos fantáziával és
mérhetetlen kíváncsisággal.
- Na, mond már. – csapott rá a lábamra. Ennek két
következménye lett. Az a hangos káromkodásáradat, amit rázúdítottam és az
imádott „Mickey egeres” pizsamapólómon éktelenkedő nagy barna folt, mire Ő egy
hatalmas vigyorral közölte: „létezik mosógép és mosópor a világon”
- Jaj, Chris ne húzd az időt. – üvöltött rám.
- Oké, megadtam magam, csak ne kiabálj! – tartottam fel
kezem majd belekezdtem az én történetembe.
Emily persze az egészet kommentálta és elfordította a maga
piszkos oldalára. De Ő már csak ilyen. Szerencsére elértem, hogy közben
lehuzatoljunk, felöltözzek.
- Hát mindenesetre megérte szövetkeznem Kellan-el.
Kivirultál baba. –kuncogta majd úgy megölelt, hogy a csontjaim szó szerint
ropogtak.
- Köszönöm. – súgtam oda neki mire egy vállba csapással
válaszolt.
Felkétlettük Gigim, majd a triumvirátus elindult lefelé.
Immár pompában, semmi kávé, nyál. Lent a banda hatalmas tapssal fogadott. A
csajok rácsavarodtak szerelmükre, mire én elszomorodtam. Bárcsak Kellan is itt
lenne. Végül leültünk a hatalmas asztalhoz ebédelni.
Ma Brad csillogatta meg szakácstudományát. Mondhatom, ha felhagyna,
a zenei pályával simán felcsaphatna szakácsnak. Degeszre ettük magunkat a háromfogásos
ebédből. Ebéd után a kis társaságot átküldtem a nappali.
- Mivel nem csak Én hiányoztam nektek, hanem Ti is Nekem.
Ezért hoztam egy kis apróságot mindenkinek. – közöltem majd kiosztottam a
Kellan-el közösen vett kis emléktárgyakat. Az ajándékozás után
összehúzockodtunk és nekiültünk egy izgi filmnek. Mondanom sem kell horror film
volt. Értelem szerűen ezeket a filmeket arra találták ki hogy borzolják az
ember idegeit. Pont a baltás gyilkos settenkedés alatt pont megnyikordult a
padló majd pont utána pedig kivágódott az ajtó. Szerintem tudjátok mi lett a
reakció. Mi lányok hatalmasat sikítottunk. És a szörnyetegünk nem volt más mint
Chester.
Eddig is dühös voltam rá, de a mostani közjátéka jobban
fellobbantotta bennem a dühöt.
- Nah mi a pálya emberek? Mi ez a riadalom?– táncolt be a
majom.
- Filmet nézünk, horror témában. – közölte Mike miközben a
szemét egy pillanatra sem vette le a képernyőről.
- Ó azt szeretem nagyon. – huppant volna le mellénk, de én
még időben fülön csíptem. Szó szerint.
- hé mi van? – lázadt fel azonnal.
- Chester Charles Bennington azonnali négyszemközti beszédem
van veled, most. – szándékosan használtam a teljes nevét, amin a fiúk először
meghökkentek majd nagy bajban vagy pajti szöveggel röhögve nézték, hogy
kivonszolom barátjukat.
- Chris mi ez az egész? – kapálózott betoji madár.
- Maradj veszteg, mindjárt megtudod úgy is. – csitítottam
majd a konyhában lévő székre segítettem, mondhatni nem finoman. Magunkra
csuktam az ajtót, végül odaálltam eléje.
- Chester, ezer meg egy éve a barátom vagy. Sőt már-már
testvér. Megbíztam benned és a banda többi tagjában. És ti így elbántatok
velem. Nem ezt vártam volna. – zúdítottam rá a tegnapi dühöm felét.
- Chris nézd, én nem tudom, miről beszélsz. Mit tettünk? –
hadoválta.
- A tegnapi akciózásodról van szó. – fontam karba a kezem.
- Jah hogy az. – nevette el magát.
- Igen az. – néztem rá szúrós szemmel. – Nem elég hogy több
órát utaztam a szerelemem nélkül hót fáradtan, egy kereplőgép társaságában, nem
még rendesen le sem tudtam fürdeni és befeküdni az ágyamba hogy pihenjek.
Miért? – zúdítottam rá mire Ő tátott szájjal nézett rám.
- Csupán azért, mert a kedvenc bandám egyik tagja, aki a
barátomnak mondja magát a házamból csatateret csinált és hála ég, de mégis
bosszúságomra a vendégszobában akciózik egy csajjal. Ezért. - úgy sorjáztam a szavakat, hogy még Én is
beleszédültem.
- Sajnálom csajszi, de ide nem hozhattam, hotelba meg nem
akartam vinni az olyan mintha csak egy éjszakára akarnám. És Én Őt nem annyira
akarom. – mondta lehajtott fejjel Ches.
A meglepettségtől szóhoz sem jutottam. Csak álltam Chester
előtt és néztem. Ő a mindig csak egy éjszakás fickó ezeket a szavakat mondta
volna. Nem, ez nem lehet.
- Megértem, hogy így nézel rám, még magam sem hittem el. De
ezt érzem. Anna fontos nekem. – törte meg a csendet.
- Hát mi tagadás ezzel megleptél. És tudom milyen érzés
szembesülni az érzéseiddel, amik idegenek, de ettől függetlenül még mérges
vagyok rád. – ültem le melléje.
- Tudom, nem volt szép dolog. Jóvátehetem valahogy? –
kérdezte kezemet megfogva.
- Első lépésnek takarítsd ki a házam, úgy ahogy itt hagytam.
A többit meg még kitalálom. Könnyen nem úszod meg nagyfiú. – adtam egy puszit
az arcára, majd elindultam vissza a fiúkhoz.
- Köszönöm Chris. – súgta majd követett.
A délután további része azzal telt, hogy a csajokkal
napoztam kinn a kertbe. Zenét hallgatunk, epret ettünk és ábrándoztunk,
sztorizgattunk. Közben Chester és a banda a házamat takarította. Igen a
nagyfiúnak segítség kellett. Először nem akartam engedni, de utána eszembe
jutott ördögi tervem ahol Chesnek egyedül kell majd teljesíteni, szóval így
útjukra engedtem őket.
